Andris a nyíregyházi Huszártelepen él, amelyről mindenki tudja a városban, hogy cigánytelep. "Úgy nőttünk fel, nemcsak a testvéreimmel, hanem a telepen élő öszszes társammal, hogy innen nem nagyon van kiút. A tanulás nem jelent megoldást, mert nem nagyon ismerek olyat a környezetemben, aki tanulással sokra vitte volna. Iskolába járni muszáj, a nyolcadikat be kell fejezni, ezt mindenki tudja, mert különben a szüleinket megbüntetik."

A telepi cigány óvodából a gyerekek túlnyomó többsége a "bolondiskolába" kerül. Így nevezik a helyiek azt az iskolát, ahová az alacsony IQ-szintű gyerekek, a "fogyatékosok" kerülnek. Andris nem ilyen. Igaz, hogy matekból és magyarból hatodikos szinten tart, de a többi tárgyban jól megállja a helyét, az eszével semmi baj. Ezt felmérések is bizonyítják, amelyek a nyári, iskolai táborban készültek róla.

Van egy álma: autószerelő szeretne lenni. De az osztályfőnöke lebeszéli erről, menjen csak ő is a "bolondiskolába", legyen pékinas vagy kertész. Túl sokat kellene korrepetálnia, ahhoz, hogy autószerelő lehessen. A szüleinek azt mondták, alá kell írniuk a papírt, és ők aláírták, mint az összes többi roma szülő.

Csakhogy Andrisnak esze ágában sincs zsömléket sütni vagy virágokkal bíbelődni - már választott.

Amikor Mohácsi Erzsébet alapítványa azt ajánlotta, bíróság elé viszi az ügyét, azt kérdezte: "Ha a bíróság előtt is elmondok mindent, akkor lehet belőlem autószerelő?"

A bíróság előtt nemcsak azért beszélt sokat magáról és a huszártelepi cigány gyerekek életéről, hogy bebizonyítsa, indokolatlanul nyilvánították fogyatékosnak, hanem azért is, hogy valóra válhasson az álma. Amire egy ideig még várnia kell. Ahogyan sok millió sorstársának is a világon, akiknek hatalmas erőfeszítéseket kell tenniük ahhoz, hogy kitörjenek az előítéletesség és a szegénység csapdájából. A legkülönfélébb csapdákból.

Szemünk fénye a gyermek - mondja folyvást szülő, tanár, politikus. Kormányprogramok, nemzeti és nemzetközi stratégiák készülnek ebben a szellemben. Újra meg újra. Közben tele a világ kolduló, éhező, kényszermunkára fogott gyerekekkel. Elhanyagolt, bántalmazott kiskorúakkal. Koravén csellengőkkel, drogozó csavargókkal, indokolatlanul fogyatékosnak minősített gyerekekkel.

Az Eurobarométer adatai szerint nemhogy csökkenne, éppen ellenkezőleg, nő a veszélyeztetett gyerekek száma. Ma a világon élő 2,2 milliárd gyermek egyharmada alultáplált, 218 millió gyerek dolgozik, közülük 5,7 millió modern kori rabszolgaként. Legalább a gyerekek hatodát nem íratják be a szülei az iskolába, és 300 ezer gyerekkatona harcol szerte a világban. Csak óvatos becslések szólnak arról, hogy sok millió lehet az eltűnt, fizikailag és szexuálisan bántalmazott gyerekek száma. Mint a pestis terjed a gyerekkereskedelem és az internetes pedofília, és gyerekek tízezreit kezelik olyan gyógyszerekkel, amelyeket korábban nem teszteltek rajtuk.

Óriási szakadék tátong a nemzetközi szervezetek jó szándéka és a gyerekek valóságos életfeltételei között. Az Európai Uniónak nincs jogalkotói hatásköre a gyermekek jogait illetően. Hiába az Alapvető Jogok Chartája és egy sor nemzetközi egyezmény, ha a bennük leírtak nem valósulnak meg.

Az unióban most dolgozzuk ki az európai gyermekjogok stratégiáját. Mint ennek társraportőre javaslatot tettem arra, hogy teremtsünk olyan európai internetes vitafórumot, ahol a gyerekek beszélnek. Hallgassuk meg őket. Soha ne döntsünk nélkülük. Segítsünk nekik abban, hogy elmondhassák az álmaikat, és hogy megtehessék a hosszú utat a szegénytelepektől a polgári társadalomig.

A szerző az Európai Parlament képviselője (MSZP)