Értem az ellenzék szándékát e vitanappal. Ki ne értené, aki itthon volt tavaly, szeptember 17-ét követően… Sokakkal együtt pontosan tudom, hogy nem a beszéd valódi  tartalmáról, üzenetéről akarnak ma disputát folytatni, csupán hozzám  ragasztani egy rossz, dehonesztáló jelzőt.  Önöket nem a beszéd érdekli, Önöket én érdeklem. Meg szeretnének  buktatni. Meg a kormányt. Elsöpörni a baloldalt!

Tisztelt Ház!

Az őszödi beszéd egy túszul ejtett beszéd.  Túszul ejtette a jobboldal azzal, hogy a közel félórás szövegből  néhány percet ragadott ki, és azt sulykolta, ismételte, terjesztette  – egyébként tiszteletreméltó – hatékonysággal. Akár egy jól  szervezett hadsereg.
És így ejtették túszul az őszödi beszéddel Magyarországot is  tavaly ősszel.
Ha valamit igazán sajnálok, - a stílusán túl - hát ezt. Hogy a  beszéd, csak rosszindulattal érthető másképp, mint ahogyan szólt,  ürügy lehetett.
Ürügy valami vállalhatatlanhoz, valami olyasmihez, ami rossz  fényt vetett Magyarországra.
Pedig ez a beszéd a rendszerváltás utáni legszenvedélyesebb  igazságbeszéd. Egyértelmű, őszinte és szókimondó azzal a régimódi,  Pató Pál-politikával, ami olyan sokba került az országnak. A szó  szoros és átvitt értelmében egyaránt.
Hiszek e beszéd valódi tartalmában. Hallja hát mindenki, néhány  magyarázó, a valódi tartalomra jobban rávilágító kiegészítéssel.  Mindenki, akit ez, a valódi tartalom érdekel.



Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele  vagyunk kétségekkel. Hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés  és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk,  az nem lesz tökéletes. A magyar politikában csak egy valaki  tökéletes, az viszont nem én vagyok.

Tudom az első lépések irányát, és kész vagyok megtenni. És  egyszerre kell megpróbálni előre vinni az ügyeket, fenntartani  közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a  koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a véleményformálókat,  hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni  nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.

Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem  tudjuk. Nincsen ennyi kapacitásunk. Az az igazság, hogy reggel 7  órától éjjelig dolgozik az egész csapat és hiába. Egy pont után nem  lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt  az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel,  minisztériumi emberekkel, meg szakértőkkel. Nem tudjuk.
 
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett  csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben  előkerüljenek olyan papírok, hogy milyen átalakításokra készülünk,  azt megtettük. Mert ha egy reform már papíron is leegyszerűsítő,  csúsztató és populista támadások áldozata lesz, ebben az országban  soha nem fog változni semmi.

Tudtuk és ti is tudtátok, ha eljön a választási győzelem, utána  azonnal és határozottan neki kell állni. Mert ezért akartunk győzni,  hogy lehetőséget kapjunk megcsinálni, véghez vinni, amiről hisszük:  ettől lesz erősebb Magyarország.  Úgy őriztük a politikai egységet  tavaly nyár óta, és mögötte a szakmai-politikai egységet, mint soha  az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit  tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka hagy maga után  kívánnivalót. Igen. Igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy  rengeteg kockázattal nézünk szembe. Mikor azt mondjátok nekem, hogy  vigyázzunk, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk,  igazatok van.

Egy nagyon szűk csapat dolgozik– mert még nem engedhetjük  mindezt rá a minisztérium egészére ebben a fázisban – öt-hat-hét  ember. Reggeltől éjszakáig. A szó legszorosabb értelmében.  Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a  szükséges mennyiségű pénzt. Ami az egyensúlyhoz kell. És én magam,  amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy  hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva  mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem  amikor mennek a politikai egyeztetések, és azt vethettem oda:  Hagyjatok már ezzel, gyerünk előre!

És most azt fogom mondani nektek, amit a világ minden felelős  edzője mondana a csapatának, amely az első félidőt egyetlen, góllal  nyerte meg.

Hogy ez nem foci. Hogy a pályán se voltatok. Hogyha csak ennyit  tudunk, inkább legyen a stadion gyepén közpark, meg játszótér. Ez  semmi. Ez alibizés.

Ezt mondom edzőként és csapatkapitányként nektek én is. Hogy  fölrázzalak benneteket és értsétek: gyökeresen mást és gyökeresen  máshogy kell csinálnunk, ha valóban használni akarunk valahogy ennek az országnak.

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elszúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Az elmúlt 17 évben, de különösen 2001-től, három  kormány gazdaságpolitikája. Európában ilyen böszmeséget még ország  nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni.

Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet, mi  közösen, a magyar politikai elit. Sodródtunk a  rendszerhazugságokkal. Mert nem néztünk szembe mi magunk se, de  egyetlen magyar politikai párt se. A kampányban lehetett kevesebb  járulékból több nyugdíjat ígérni, lehetett ingyen benzint,  erőfeszítések nélküli boldogulást ígérni. Teljesen világos volt,  hogy ez nem igaz. Nincsen ingyen ebéd, se 14. havi nyugdíj. Az  államnak nincs saját pénze, nincs feneketlen kincstára, amelyből  csak akkor nem ad a polgárainak, ha gonosz. A gyerekmesének vége.  Felnőttként kell kezelni az embereket, mert ez az atyáskodó,  későkádári politika, amely bal- és jobboldalt egyaránt maga alá  gyűrt, nem tartható tovább.

Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem  tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a  liberálisok közös kormányzása is megteszi.

És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Már  ami és a mély szerkezeti reformokat illeti. Közben persze eltöröltük  a sorkatonaságot, duplájára emeltük a családi pótlékot,  csökkentettük az áfát, megemeltük a közalkalmazottak bérét,  adómentessé tettük a minimálbért, bevezettük a 13. havi nyugdíjat,  közel 510 km autópályát építettünk, bevezettük a babakötvényt, stb,  stb, de nem kezdtünk hozzá haladéktalanul az egészségügy, a  felsőoktatás és az állam reformjába, illetve az Orbán-kormánnyal  megboruló költségvetési egyensúly újbóli visszaszerzéséhez.

Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést,  amire, a rendszerreformok szempontjából büszkék lehetünk, azon túl,  hogy a mélységből visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit.  Ha el kell számolni az országnak, az utókornak, hogy mit csináltunk  négy év alatt, akkor mit mondunk? Mert amit ma mondhatunk, az nekem  kevés. És a gyerekeinknek, unokáinknak is.

Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan  fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem  csinálhattuk, nehogy kiderüljön és demagóg viták túsza legyen, most  meg már olyan nagyonl kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk.  Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a  helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal,  mert vannak koalíciós ügyek – ismeritek.  Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen  választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat.

Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg költségvetési trükkök százai,  amelyeket Magyarország egyre kreatívabban alkalmazott az elmúlt  másfél évtizedben, és amelyekről nyilvánvalóan nektek nem kell  tudni, nem dolgotok érteni hozzá, segítette, hogy ezt túléljük.  Nincsen tovább. Nincsen.

És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg jó sok elemzést  el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogyan fog mindez  érinteni, de azt tudom nektek mondani, hogy nem lehet még hetekig  elemezni.
Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy  ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos  adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek még egy pár  hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják,  hogy ők már elemezték. A régi Magyarország le van írva. Ezért annak  az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes,  nem tudok nektek B verziót mondani.

Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos  véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig,  Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal  végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell  mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk.  És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is  százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak.
Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem  eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk  ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen és máris éppen csak  harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja? Úgy én is  tudok konzisztens lenni. Ja, úgy én is tudok konzisztens rendszert.  Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni. Hát ez  a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk  csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje.

Nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem  tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz. Azt tudom nektek  mondani, amit mondtam az utolsó egy évben. Hogy ami tisztességgel  megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk  különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy  egymással foglalkozzunk, mert nincsenek külön érdekek, amik  egyébként nem bírná ki közöttünk a nyilvánosságot.

Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az  a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes programot  adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást.  Megjegyzem: hol vannak ezek? Hol van a miénkkel versengő, legalább félig kidolgozott program?

 Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. Nagy munka van,  tisztességes munka van egymás között. Muszáj megcsinálni. Nem  beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli  magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatról és még ezer dologról,  mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi,  jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is  fog okozni.

De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem  ez a legfontosabb. Reform, vagy bukás. Nincs más. És amikor azt  mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a  baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek valamit. Ezt  legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog  politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni.  Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert  egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak  a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani  a fejét ebben a fantasztikus országban. Hogy nem kell megijednii  Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát  nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz.

Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog  volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy  történelmet csinálunk. Nem a történelemkönyveknek, az nem izgat.  Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, vagy benne leszek-e én  személy szerint. Egyáltalán nem érdekel.

Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: jöttek páran,  akik meg merték tenni és nem szöszmötöltek azon, hogy akkor most  hogy is lesz majd az útiköltség elszámolásunk? Jöttek párak, akik  nem szöszmötöltek azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd  helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez az ország.  Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI.  század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért.

Egzisztenciát lehet még találni sokat. Tudom, hogy nekem ezt  könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért  érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni,  mint hogyha kormányoztunk volna. Kormányoztunk volna úgy, ahogy  szerintem, a hitem szerint kell. Bátor és gyökeres átalakításokkal.  E helyett folytattuk azt az indokolatlan népnyugtató politikát, ami  2000 után elkezdődött.
Nem akarom , mert nem lehet úgy tovább csinálni, ahogy eddig  tette három kormány. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek,  vagy mással kell megcsinálni. Soha egy darab interjút nem fogok adni  akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni  egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha.

De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz.

Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha  egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok  a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés  kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt, mert minden más  sérti valakinek az érdekét, ahhoz másik madám kell, ahhoz más ember  kell.
Nem érdemes másért. Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer  forintért csinálja a dolgot, ami nagyon fontos, különösen, ha az  embernek már egyébként nincsen más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy  képes-e az elmúlt 15 év összes történetén fölülemelkedni, vagy azt  gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy á, francba,  túléltük az eddigit is, most is túl leszünk. Volt már elég  miniszterelnökünk, hát ezen a pasin is túl leszünk majd. Mi úgyis  maradni szoktunk.

Lehet. És azt is mondom, hogy ez egy legitim érvelés, és nem is  bánt, egyáltalán nem. Van ebben a frakcióban nem egy  miniszterelnöknek alkalmas ember.

Ha mind a százkilencven ugyanazokat a mondatokat mondja, mint  amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni  semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. A fenében is, talán  nem értek egyet, de elengedem. (Először csinálják.) Máskor meg azt,  ….. engedje el, hogy hadd csinálhassák. Az nem reform, hogy a  többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és  mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi  is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és  tettünk. Ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazítás  dolga, az csak szimpla kényszer, be kell valljam. Ott tévedtek, ha  azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma  legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy  mi történik, vagy ránk fog omlani az, amit 5-6 éve görgetünk magunk  előtt.

A megoldásunk biztosan nem tökéletes, igazatok van, biztosan  nem, csak nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a  szakma nagy részével, akivel el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el  tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel.  Egyedül, külön-külön tudunk mást is, csak nem külön-külön vagyunk,  hanem ott ülünk tizenegynéhányan az asztal körül, és el kell  fogadni.

Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni. Azt gondolom, hogy  lesznek konfliktusok. Igen, lesznek tüntetések. Lehet tüntetni a  Parlament előtt. Előbb-utóbb megértik, hogy eltökéltek vagyunk ők  meg elbizonytalanodnak és hazamennek. Csak, csak akkor lehet  végigcsinálni, hogyha a lényegben, hisztek és a lényegben van  egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat önmagunk között, megijedni  attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni sem.

Semmihez nem ragaszkodom. Úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egy valami a fejemben, hogy annak kell lenni  az egészségügyben, annak kell lenni az oktatásban, vagy másutt.  Dehogy. Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom, nyitom ki  az embereket, hogy mondják el, hogy mi van bennünk.

Nem diktálom. Nem igaz. Ha diktálom, akkor, amikor le akarnak  lassulni és nem akarnak megállapodni, hogy gyerünk, a hétszázát  neki. Ezt tartom a dolgomnak. És ha megállapodtunk, akkor ne  engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy  Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és azt mondom, hogy  ki fogom belőletek verni. Nem!

Van Á-tól Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan lehet a  szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy  az országot megváltoztassák, hogy legyenek már úrrá végre a  kishitűségükön, meg a régi igazságaikon. Arra van. Aztán amikor nem  bírom, akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes érdekem ebben az  ügyben, egyáltalán nincsen.

Az a személyes történetem és célom, hogy változtassuk meg ezt a  jobb sorsra érdemes országot. Mert ki fogja megváltoztatni: Orbán  Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? Vagy C változat: nem  történik semmi. El lehet még így egy darabig lébecolni.

Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát,  amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy  hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztón  nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően  osztja a tudást széjjel. Valamelyikötök mondta, az mégis csak azért  mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, hogy a magyar oktatási  rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket  fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is.

Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond. És az a nagy  gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatás, kérem szépen,  akik a legjobb családokból jönnek. Ha van társadalmi botrány, akkor  az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg ezt  nem merjük kimondani, és be vagyunk gazolva.

Ne áltassuk itt egymást. Ez az igazi botrány. Az az igazi  botrány, hogy akiről a Laci beszél, az ő cigány embereinek, annak  tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány  Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut! Nem tudta, hogy mi történt.  Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy fenét, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány.

Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi. Az nem botrány, az kényelmetlen politikailag, meg kifizetni is  természetesen. Mert politikailag lehet neki súlyos következménye. De  őszintén szólva ez a következmény legfeljebb bennünket érint. A  társadalmi következménye, az meg mindenkit érint. Mi azért nem  merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert  félünk a ránk ható politikai következményektől.

De hölgyeim és uraim! Ez egy pár száz embernek, meg a  családjának, meg az ismerősének a problémája csak. De nem azért kell  politikusnak lenni, mert ebből olyan piszok jól meg lehet élni. Mert  már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért,  mert meg akarjuk ezeket oldani.

El kell indulni. Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni.  Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20  százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó  nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta,  hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron, gyerekek! Egy évvel később  nyertünk.

Mi lenne, ha nem az egymás közötti vitatkozás miatt veszítenénk  el a népszerűségünket, hanem mert megcsinálunk nagy társadalmi  ügyeket. És nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a  támogatásunkat. Majd visszaszerezzük. Mert majd megértik.  És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a  hétszázát. Nem lett mindenkinek jobb? Igazuk van. De neki, meg neki,  meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a szerencsétlen országban  végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz  kerületi polgármester, mégis hány darab helyettese lesz.

Fontos az is, tudom én, nem vagyok naiv. De nincs benn az ország  első száz legfontosabb ügyébe. És mi döntjük el, hogy melyikkel  foglalkozunk, mi. És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg  mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk.  Szóval azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg, csináljuk meg.  Sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek  ügyében. Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen  játszmát. Tesszük a dolgunkat.

Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem  lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én  nem kellek. Ahhoz más kell.

Eddig a beszéd.

Na uraim, ha még mindig meg akarnak buktatni, akkor ne  lankadjanak!   

Hajrá!



Kiadó: Kormányszóvivői Iroda

(Országos Sajtószolgálat)