Gyerekek nevezik el a játszótereket

Egyfajta demokrácia-gyakorlatként is felfogható az a kezdeményezés, hogy a zuglói gyerekek saját maguk nevezzék el az óvodájuk, iskolájuk közelében lévő játszóteret. Zuglóban legalábbis így gondolják.


Precedensértékű kezdeményezéssel állt elő Zugló önkormányzata az Unicef Magyar Bizottságának közreműködésével. A kerületi gyermekeket – óvodásokat, iskolásokat – pedagógusaik segítségével szeretnék minél inkább bevonni a döntéshozatalba, az őket érintő kérdésekben. E törekvés első lépéseként dr. Weinek Leonárd, Zugló polgármestere felavatta az Újváros parkban lévő, a közeli Móra Ferenc iskola diákjai által „Csicseri-dombos játszótér”-nek keresztelt játszótér névtábláját.  

Egyfajta demokrácia-gyakorlatként is felfogható az a kezdeményezés, hogy a zuglói gyerekek saját maguk nevezzék el az óvodájuk, iskolájuk közelében lévő játszóteret. Az Unicef segítségével az iskolások többszáz kérdőívet is kitöltöttek a névadás kapcsán, melyekben szabadidő-eltöltési szokásaikra kérdeztek rá. Zugló önkormányzata oly módon szeretne „profitálni” a kérdőívek elemzéséből, hogy a jövőben ezek figyelembevételével (is) készítik elő a gyerekek igényeit kielégíteni hivatott döntéseiket.    
 
„Mind az egyházaknál, mind az indián törzseknél ősi hagyománya vannak, hogy a közösség tagjai lelki nevet adnak egymásnak - ezáltal közelebb érzik szívükhöz a másik embert. Úgy gondolom, a Móra Ferenc Általános Iskola tanulói is jobban törődnek majd az iskola előtti játszótérrel, ha a névadás után sajátjuknak érzik azt” – nyilatkozta  Weinek Leonárd, Zugló polgármestere.

(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.