Mélygarázs a Hunyadi téren

Már idén végezhetnek a Hunyadi téri csarnok homlokzat- és tetőfelújításával. A védett, de elkeserítően lerobbant épület pincéjét és fejépületeit jövőre, az elárusítóteret pedig 2004-re tehetik rendbe, ha beválik a terézvárosi önkormányzat terve, amelyet egy meglehetősen kacifántos ingatlan-ügyletre alapoznak - értesült lapunk.

Megint felcsillant a remény, hogy végre rendbe tehetik a Hunyadi téri vásárcsarnok homlokzatát és tetejét. A terézvárosi önkormányzat ezúttal minden eddiginél kacifántosabb konstrukciót eszelt ki a felújításhoz szükséges pénz megszerzésére. Meghirdetett három kurrens Körönd közeli ingatlant úgy, hogy a majdani nyertesnek meg kell építenie a régóta vágyott mélygarázst a Hunyadi tér alatt; a szóban forgó három telekért - a Szinyei Merse Pál utca 13-., valamint a Szondi utca 51. és 53. alattiért - a kerület megkaphatja a külső felújításhoz szükséges hozzávetőleg félmilliárd forintot, ami eddig csak hiú ábránd volt. A forgatókönyvet tovább bonyolítja, hogy a három telek egyikén - a Szondi 51.-en - még ház áll, amelynek lakóit természetesen el kell helyezni. A kiköltöztetés költségét - nagyjából száznegyvenmillió forintot - a Hunyadi tér alatti építési jog átadásáért remélik kasszírozni. A pályázati anyagokat múlt péntektől lehet átvenni, megjelenéséről körülbelül negyven cég kapott külön értesítést. A vételre ajánlott telkeken valószínűleg lakóházak és/vagy szállodák épülnek - tájékoztatta lapunkat a VI. kerület alpolgármestere, Baranyai Zsolt.

Ha a három ingatlan, a mélygarázs-építési joggal együtt elkel, az önkormányzat kiírhatja a közbeszerzési eljárást a külső rekonstrukcióra. Mint korábban hírül adtuk, a fővárosi védettséget élvező épület homlokzatfelújítási terve már elkészült. A reménybeli műemléki igényű felújítás során pótolják, illetve kijavítják a ház jellegzetes sárga tégláit, a mészárosmesterségre utaló híres, de többnyire hiányzó gipsz állatfejeket pedig újraöntik. Közben az ugyancsak lerobbant tetőt is rendbe teszik. A munka a kerület várakozásai szerint már idén befejeződhet.

Ezután lehetne hozzákezdeni a második ütemhez, azaz a csarnok pincéjének, és fejépületeinek rekonstrukciójához. A pinceszintet - persze ugyancsak pályázat útján - úgy akarják rendbe tetetni, hogy ott alakítanák ki a csarnok árufeltöltőjét, megszüntetve a téren reggelente uralkodó káoszt. A föld alatt még megmaradó helyre szórakoztató-vendéglátó funkciót álmodtak. A ház két oldalán lévő fejépületekben lévő, ugyancsak rendkívül lepusztult lakások sorsa még bizonytalan. Egy korábbi elképzelés szerint a huszonkét lakás helyén panziót építene egy magánbefektető, amely a felújítás fejében meghatározott időre megkapná a szálló bevételét. Akárhogy lesz is, a pince és a fejépületek felújítását már jövőre el akarja végeztetni az önkormányzat.

A harmadik, és kétségkívül leglátványosabb felvonás magának a csarnokbelsőnek a felújítása lesz. Itt azonban még csak elképzelések vannak. Annyit lehet tudni, hogy ez a munka csaknem egymilliárdot vinne el a teljes rekonstrukcióra becsült kétmilliárdból, és az is biztosnak látszik, hogy nem lesz belőle szupermarket; megmarad fedett piacnak, akár a Fővám téri csarnok, és ígérik azt is, hogy a most bent lévő kereskedők, úgymond, előbérleti jogot kapnak. Mivel az önkormányzat ragaszkodik az épület tulajdonjogához, viszont a felújításhoz csak a mások pénzére számíthat, a csarnok jövőbeli működése nyilván csak úgy képzelhető el, ha átmenetileg a felújító lép elő az elárusítóhelyek bérbeadójaként, persze a kereskedőkkel kötött korábbi szerződések átvállalásával.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.