Lebukott a hajózási felügyelő

Hivatali visszaélés gyanújával javasol vádemelést F. Raimond volt hajózási felügyelő ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - tudta meg a Népszabadság. F. Raimond ellen még 2005 márciusában, a Központi Közlekedési Felügyelet (azóta Nemzeti Közlekedési Hatóság) bejelentése alapján indult eljárás hivatali visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanújával.

Mint azt Kapus Sándor, az NNI korrupciós és környezetkárosító bűncselekmények elleni osztályának vezetője lapunknak elmondta: a nyomozásnak arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy F. hajózási felügyelői működése során munkakörével összeegyeztethetlen módon, kötelességét megszegve együttműködött-e egyes ügyfelekkel, közvetítőkkel, s az "együttműködés" során követett-e el bűncselekményeket.

Az NNI nyomozói végül azt állapították meg, hogy F. több esetben is szabálytalanul végezte el a hajók és uszályok műszaki vizsgálatát, s olyan hajóknak is kiadta a műszaki engedélyt, amelyeknek a szabályok betartása mellett nem adhatta volna meg. A rendőrség nem talált bizonyítékot arra, hogy mindezért bárminemű ellenszolgáltatást kapott, illetve elfogadott volna, ezért vesztegetéssel nem gyanúsították meg.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.