Radarharc

Nem tud mit kezdeni a pécsi közgyűlést irányító MSZP-frakció a Tubesre tervezett katonai radarral. Érzékelhető, hogy a városvezetők határozatlansága egyre inkább boszszantja a pécsieket.

A lokátort eredetileg a Zengőn akarta megépíteni a rendszerváltozás utáni valamennyi kormány, ám a zöldek tiltakozása miatt a kabinet 2005 őszén áthelyezte a beruházás helyszínét a Pécs fölé magasodó Tubes csúcsára. A döntés ellen tiltakozó pécsiek azóta is arról beszélnek, hogy a helyszínváltozás egy titkos Gyurcsány-Toller-paktum eredménye. E feltételezés szerint Pécs korábbi polgármestere, Toller László azért ígérte meg Gyurcsány Ferencnek, hogy városa befogadja a lokátort, mert cserébe a kormányfő jelentős támogatást helyezett kilátásba a baranyai megyeszékhelynek. Jelesül azt, hogy Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, s a baranyai megyeszékhely több tízmilliárdos uniós és kormánypénzhez jut. Akik hisznek ebben a hipotézisben, azok úgy vélik, hogy Gyurcsány és Toller viszonya remek volt, ezért a kormányfő semmiképp sem erőltethette rá a pécsi polgármesterre a radart. Főleg azok után nem, hogy a kormány által felkért Láng-bizottság a Tubest alkalmatlannak találta a célra. Hogy a közéleti vitákban virtuózan érvelő Toller miképp nyomta volna le a város torkán a radart, az a politikus tavalyi balesete miatt már nem derülhet ki.

Az viszont biztos, hogy az MSZP-s Tasnádi Péter pécsi polgármester és csapata nem tud mit kezdeni az előző vezetéstől örökölt problémával. A pécsi szocialisták mindig hangsúlyozzák, hogy rossz döntésnek tartják a Tubes kijelölését, ám nem mernek vitába szállni a döntéshozóval, azaz a saját kormányukkal. Amikor februárban Pécs a radarról kiírt népszavazásra készült, minden hozzáértő azt prognosztizálta, hogy a referendum érvénytelen lesz, mert a város választópolgárainak fele - kampányra fordítható források nélkül - nem mozgósítható. Így is lett: a választók alig harmada ment el, igaz, ez utóbbiak 94 százaléka elutasította a radart. Ha az MSZP felszólítja szimpatizánsait, hogy szavazzanak, akkor - talán - érvényes lehetett volna a referendum. Az MSZP-frakció először jelezte, hogy részt vesz a népszavazás kampányrendezvényein, utóbb azonban - betegségre és különböző elfoglaltságokra hivatkozva - a szocialista városatyák lemondták a részvételt. Ezzel tulajdonképpen azt sugallták híveiknek, hogy ne járuljanak az urnákhoz. A szocialisták - valószínűleg - így spekuláltak: ha a népszavazás érvényes lesz, akkor nem okolhat minket a kormány, hisz nem tettünk semmit a referendum sikeréért, ha viszont a voksolás érdektelenségbe fullad, akkor majd elül a radar elleni tiltakozás.

A népszavazás sikertelen volt, a tiltakozás hullámai azonban nem ültek el. Emiatt a városházi ellenzék azt javasolta, hogy a közgyűlés rendeljen el változtatási tilalmat a Tubesre, s ezzel - legalább átmenetileg - gátolja meg a radar megépítését. Az MSZP- frakció négyszer hiúsította meg a rendelet megszavazását. Háromszor érdemi érvek nélkül, egyszer meg úgy, hogy a szocialista képviselők nem jöttek el az ülésre.

A pécsi szocialisták nincsenek könnyű helyzetben. A kelepcéből nem is kerülnek ki addig, amíg nem ismerik föl, hogy a harc nem megúszható. Vagy a radar elfogadtatásáért kell küzdeniük, vagy ellene. Az első esetben ki kell mondaniuk: a város vezetése bízik a katonai szakértőkben, akik azt állítják, hogy a létesítmény nem jelent veszélyt az itt élőkre. Mindamellett Pécs városvezetőinek garantálniuk kell, hogy a radar sugárkibocsátásának folyamatos társadalmi kontrollja lesz. A másik lehetőség, hogy az MSZP- frakció nyíltan odaáll a radar-ellenzők oldalára, s azt mondja: a pécsiek nem akarják ezt a létesítményt. De akkor a város vezetőinek ezt kell képviselniük.

A radar által felvetett kérdésre csak ez a két válasz létezik. Minden más variáció csupán maszatolás és időhúzás.

Tüntetés Pécsett, június 7-én
Tüntetés Pécsett, június 7-én
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.