Vörös Zsuzsanna ötödik lett az öttusa Eb-n

Vörös Zsuzsanna az ötödik helyen végzett a rigai öttusa Európa-bajnokság női hagyományos versenyében, ezzel egyben olimpiai kvótát is szerzett.

Máthé Vivien 17., Füri Csilla 33. lett. Győzött az orosz Jevdokija Grecsisnyikova, az ezüstérmet a brit Heather Fell, a bronzot az olasz Sara Bertoli kaparintotta meg. A magyar csapat hatodikként zárt. A dobogóra az olaszok, a britek és az oroszok álltak fel.

 

A címvédő Vörös kiváló lövészettel kezdett, a vívásban viszont nem jött ki neki úgy a lépés, mint az elmúlt időszakban többször is. Pozitív mérleggel fejezte be ugyan a második számot, eggyel több győzelmet aratott, mint ahány vereséget elszenvedett, de korántsem volt elégedett a teljesítményével. Amint azt a végén megjegyezte: ez nem az a nap volt, amelyen csak úgy jöttek volna a győzelmek. Ezzel együtt az úszás előtt összetettben harmadik volt, aztán jó eredményével - összességében a hatodik idővel - a harmadik számban egyet előrelépett. Hibátlan lovaglással az élre kerülhetett volna a futásra, de három verőhibája miatt csak közelebb került az első két számban remeklő Claudia Corsinihez: a 2005-ös olasz világbajnok nyolc másodperccel hamarabb vághatott neki a 3000 méternek. Athén magyar olimpiai bajnoka számára a realitások alapján a dobogós pozíció megőrzése lehetett a cél, már csak azért is, mert kis különbségekkel követték őt többen is. Ez végül nem sikerült, Corsinit ugyan megelőzte, de közben őt is többen lehagyták. Grecsisnyikova elfutott a többiektől, mögötte Fell haladt, míg Bertoli a hetedik helyről jött fel. Vörös a táv nagy részében a harmadik-ötödik helyen haladt.

"Nagyon együtt volt ma a mezőny. Kiváló lövészettel kezdtem, de ezzel sem tudtam az élre kerülni - kezdte értékelését Vörös. - Aztán a vívás nem úgy alakult, ahogy reméltem. Nagyon feszült voltam, izgultam, emiatt görcsössé váltam. Az edzők igyekeztek segíteni, de csak részben tudtak. Kilencszáz pont fölötti eredményt terveztem, ha ez sikerül, biztosan dobogón végzek. Aztán nagyon jól úsztam, majd a lovaglásban volt egy apró hiba, ami három verést vont maga után. A futásban kiélezett küzdelem alakult ki, kis különbségekkel értünk célba. A kvótának örülök, ebből a szempontból megnyugodhatok".

Máthé Vivien úszásban nyújtott jó teljesítményt, a többi számban bent volt a mezőnyben, a 2004-ben Eb-győztes Füri Csillának viszont ezen a napon nem sikerült megvalósítania elképzelését, vívásban és lovaglásban jócskán elmaradt attól, amit tud.

A dobogósok és Vörös mellett olimpiai kvótát szerzett még a német Lena Schöneborn, a brit Katie Livingston, Corsini és a lengyel Sylwia Czwojdzinska.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.