Magyar képviselőtársa beperli Duray Miklóst

Simon Zsolt, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője rágalmazás alapos gyanúja miatt beperli Duray Miklóst. A volt agrárminiszter – aki februártól az MKP rimaszombati járási szervezetének az elnöke is – lapunk érdeklődésére elmondta, hogy legalább tizenöt tanú hallotta képviselőtársának azt a kijelentését, miszerint Simon Zsolt kora tavasszal, a járási tisztújító konferencián megvásárolta a rá szavazókat.

– Becsületemet mindennél fontosabbnak tartom, s ezen kívül azért is küzdeni akarok annak érdkeében , hogy ilyen módszerek ne honosodjanak meg a Magyar Koalíció Pártjában. Én építkezni szeretnék, nem pedig rombolni, ahogy azt csúsztatásaival Duray Miklós teszi régóta – nyilatkozta lapunknak Simon Zsolt.

Duray Miklós tegnap azt állította, hogy lefizetésről nem beszélt, csupán annyit mondott, hogy rosszul érezte magát a járási konferencián, ahol szerinte a megfélemlítés légköre uralkodott, s emiatt többen nem merték kifejteni a véleményüket. Ezért választhatták meg Simon Zsoltot járási elnöknek.

Lapunk megkeresésére Csáky Pál szerencsétlen lépésnek minősítette képviselőtársának elhatározását, amellyel önmaga és az MKP hitelét rontja – vélekedett az MKP elnöke. Hozzátette: -- Ilyen vitákat nem a média bevonásával, hanem úriember módjára egymással kell tisztázni, ezért a jövő hétre meghívtam kávéra és hatszemközti beszélgetésre kollégáimat. Simon Zsolt erre az invitálásra azt válaszolta a pártelnöknek, hogy Duray Miklós már több alkalommal is sértegette megalapozatlan állításaival kollégáit, amelyekért utólag ugyan bocsánatot kért tőlük, ám erről már a közvélemény nem értesült. – Ezért a legfőbb ideje jogi útra terelni az ügyet – szögezte le a képviselő.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.