Zugló újra felépítené a BVSC-t

Több tekintetben is rendhagyó történet középpontjába került a BVSC. Részint, mert Pesten nem szokás egy bajban lévő nagy egyesületet önkormányzatilag felkarolni; részint mert a legkevésbé sem nevezhető általánosnak, ha a segítség teljes konszenzus nyomán, párthovatartozástól függetlenül érkezik. Íme, a készülő zuglói unikum!

A kilencvenhat éves klub két hete tartott küldöttgyűlésén Weinek Leonárd XIV. kerületi polgármestert választották elnökké, s ebben komoly szerepe volt a MÁV-nak. Na nem úgy, ahogyan gondolják... Miután az egyesület létesítményeit tulajdonló, nem is olyan régen még a büdzsé nyolcvan százalékát álló vasúttársaság mostanra minden financiális szálat megszakított a tizenegy szakosztályt működtető klubbal, az agónia határán életmentőre volt szükség. Az áldatlan helyzeten sokat javított, hogy az önkormányzati vezető nem nyűgként, hanem megoldandó feladatként tekintett a felkérésre, már csak azért is, mert - ahogyan mondja -, "a kerület már hosszú ideje fontolgatta, hogy szerepet vállal a BVSC-ben".

Hogy mi lesz a mese vége, azt ma még nem tudni, az új "mentor" sportos hozzáállása azonban szolid biztatást jelenthet az évek óta kínlódó szakosztályok számára. Weinek úgy fogalmaz, a "minden megoldás érdekel jelszó jegyében" folytatnak tárgyalásokat a klubot púpként a hátán cipelő MÁV-val a felépítmények vagyonkezelői, esetleg tulajdonjogának megszerzéséről. A képviselő-testület egyöntetűen az ügy mellé állt (hoppá!) - az egylet elnökségébe a polgármesteren kívül további három, más-más "színű" politikus is bekerült -, s ha a tranzakció lezajlik, kezdődhet a mentőakció. Pontosabban: annál jóval több, merthogy az állagmegőrzésnek - ha valaki körülnéz a Szőnyi úton, az látja - nem sok értelme volna.

- Természetesen privát befektetői kör bevonásával, esetleg az önkormányzat társfinanszírozásával modern üzleti szemlélettel gazdálkodó egyesületet szeretnénk létrehozni - magyarázza a polgármester. - Ez nemcsak vállalható, hanem egyenesen vállalandó feladat, hiszen a helyi sportélet fellendítése, a területrehabilitáció, a jószerével halott városrész újraélesztése mind-mind olyan cél, amiért kötelességünk tenni valamit.

Miközben a fővárosban jó évtizede pusztul a sportélet, Zuglóban lokálpatriotizmust emlegetnek, olyasmit hogy a sportpálya közösségi tér, a helyiek szabadidős tevékenységének fő terepe, na meg, hogy a legkiválóbb versenyzők példaképül szolgálhatnak, ráadásul még bolt is van az egészben... Weinek azt mondja, a sporthoz kötődő, pénztermelő kiszolgáló létesítmények (szálloda, fitneszközpont, miegymás) éppúgy a megannyi terv között szerepelnek, mint a meglévő pályák és csarnokok felújítása, újak építése. A klub szakmai munkájába - teszi hozzá - nem kívánnak beleszólni, sarokpontokat azonban kijelölnének: ilyen lenne két-három, arra érdemes sportág középszerből kiemelése és nemzetközileg is eredményessé tétele, néhány klasszissportoló különleges megbecsülése, trendi szóhasználattal felépítése.

S hogy mikor lehet tett a szép szavakból? A polgármester úgy véli, rajtuk nem múlik: ha a MÁV is dönt addig, akár már az ősszel sínre kerülhetnek a tervek.

Vakvágányról vonat tolat?

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.