Otthon nem nagyfiúk a magyar férfiak
Jó lesz megbarátkoznunk a "gender mainstreaming" kifejezéssel, mert - különös tekintettel az esélyegyenlőség évére - sokat fogjuk még hallani. Pontos magyar megfelelője viszont nincs. Marad a körülírás: olyan fogalomról van szó, amely a nemek egyenlőségének eléréséhez szükséges politikát, stratégiát és intézkedéseket foglalja magában. Erről szólt a Külügyminisztérium által alapított Tudományos és Technológiai Alapítvány nemrégiben tartott tanácskozása.
A nemek egyenlőségének egyik mérőeszköze, hogy a nők milyen arányban vesznek részt a politikai döntéshozatalban. 1990-ben, az első szabad választások után Magyarországon a parlamenti képviselőknek alig több mint hét százaléka volt nő, és arányuk most sem éri el a tizenegy százalékot. Nem túl jelentős előrelépés - állapította meg Ilonszki Gabriella, a Corvinus Egyetem oktatója -, az unióhoz újonnan csatlakozott kelet-közép-európai országok között Magyarország ezzel az utolsó helyen áll.
A többi előadásból kiderült, hogy más területeken is hasonló a helyzet. Az MTA rendes és levelező tagjainak például csak három százaléka nő, miközben a tudományos fokozattal rendelkező nők aránya 18 százalék. Vagy nézzük a hazai felsőoktatást: a 76 rektorból 69 férfi és mindössze hét nő. A magyarországi vállalatok különböző rendű-rangú vezetői körében öszszességében növekedett a nők száma, de ahogyan haladunk felfelé a hierarchiában, úgy lesz egyre kevesebb.
Albert Fruzsina szociológus, a Zsigmond Király Főiskola docense szerint a nők esélyegyenlősége, pontosabban esélyegyenlőtlensége jórészt a munka világával függ össze. Míg a gyermeknevelést vállaló férfiak az álláspiacon nem szenvednek el hátrányokat - ellenkezőleg: az Európai Unióban a gyermektelen férfiak foglalkoztatottsága alacsonyabb -, a nők esetében országonként nagyok a különbségek. A régi uniós államokban a nők elhelyezkedési esélyeit csak kis mértékben rontja a gyermekvállalás, a volt szocialista tábor azonban negatív csúcsokat döntöget. A cseh adatok mellett kiváltképp a magyar statisztikák megdöbbentők: nálunk 35-40 százalékkal kisebb esélye van álláshoz jutni annak a nőnek, aki gyereket szül.
A cégek tisztában vannak azzal, hogy a gyerekneveléssel és a háztartás túlnyomórészt a nők nyakába szakad, ezért a nőket nem tekintik teljes értékű munkaerőnek: szívesebben alkalmaznak férfiakat. A két nem között vannak olyan biológiai különbségek (szülni például csak nők tudnak), amelyeket (szerencsére) semmiféle kormányzati intézkedés nem képes eltüntetni. De nem lehet mindent erre kenni. A szociológus úgy látja, hogy a bölcsődékben, óvodákban és a munkahelyeken is rugalmas időbeosztással kellene alkalmazkodni az anyák igényeihez, ám ez keveset ér, ha a férfiak nem hajlandók nagyobb részt vállalni a házimunkából.
A férfiak szívesen hivatkoznak arra, hogy a kenyérkereset miatt nem jut idejük levinni a szemetet vagy - uram bocsá' - kitakarítani, ami Albert Fruzsina szerint sokkal inkább magyarázkodás, mint tényleges ok. Hisz nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a nők akkor is több házimunkát végeznek, ha történetesen nekik (is) van állásuk. Ha azt vizsgáljuk, melyik országban ki mennyi időt tölt háztartási munkával, a magyar férfiakat a sereghajtók között találjuk. Felmérések szerint ugyanakkor a magyar nők ezért a kevésért is nagyon hálásak.
Ezt hallva a konferencia egyik női résztvevője dühösen firkantotta a jegyzetfüzetébe: "Birkák vagyunk!".
