Rostock és Sanghaj
A félelem közös tőről fakad. Az ijedelem forrása a globalizáció. Vajon a kétségtelen előnyök nem törpülnek-e el az érzékelhető hátrányok mögött? Vajon jó irányba megy-e a világ, avagy a multik egyeduralma felé?
Az információs technológia robbanásszerű fejlődésével kísért világgazdasági folyamatok kiélezett globális versenyre kényszerítenek szinte mindenkit. Munkahelyek települnek át a fejlett országokból a fejlődőkbe, s nemcsak azok a tevékenységek tűnnek el, majd tűnnek fel másutt, amelyek ellátásához nem kell különösebb szakképzettség, hanem a tudást igénylő állások is, minek nyomán növekednek a jövedelmi különbségek, s az embereken egyfajta bizonytalanság lesz úrrá. Kell-e jobb bizonyíték a rostocki tiltakozóknak a jövedelmek átcsoportosítására, mint hogy már Kínában is milliók engedhetik meg maguknak, hogy pénzüket a tőzsdén verjék el? S kell-e a kínaiaknak kíméletlenebb emlékeztető, hogy a piacgazdaságban más törvények diktálnak, hogy az állam nem őrzi a megtakarításokat, s azok értékét a börze egy szempillantás alatt drámai mértékben csökkentheti?
Jó-e, ha a kormányok kiszolgáltatják polgáraikat a piaci viszonyoknak? Nem, mondják Rostockban azok az aktivisták, akiknek egy része az erőszaktól sem riad vissza. Nem, mondják azok a kínaiak, akik elvesztik a pénzüket. De a kormányok sem kívánnak szembefordulni a választókkal, s a kínai kommunista vezetés is törheti a fejét, miként kezelje a jövedelmi különbségek látványos fokozódását, hogyan egyeztesse össze a kapitalizmus építését a társadalmi igazságosság gyakorta hallható jelszavával.
A bökkenő azonban az, hogy az aggodalmat a számok, az adatok nem szükségképpen támasztják alá. (Ezt taglaltam a Ricardo, nagy felbontásban és Az ideges osztály című cikkekben a Hétvége május 5-i és 19-i számában.) A globalizáció azonban nemcsak a szegény és a gazdag országok kapcsolatrendszerét szabta át. Ami a fejlett országokban lezajlott, azzal most számos fejlődőnek is szembe kell néznie. Ezekben az államokban is romlik az alacsony képzettségűek helyzete. Viszonylagosan persze, hiszen jövedelmük emelkedik, csak éppen jóval kevésbé, mint a képzetteké.
Váratlan következményekkel is járt a globalizáció, mutatott rá a minap a The Wall Street Journal egy kétoldalas elemzésben. A kapitalizmus térhódításával járó egyenlőtlenségnek a markáns megjelenése azért lepte meg a tekintélyes üzleti napilapot, mert még tíz éve is sok szakértő úgy gondolta, hogy például a ruha-, a textilipar, az egyszerűbb elektronikai összeszerelő tevékenységek áttelepítése a fejlett országokból a fejlődőkbe kettős haszonnal jár majd. Előbbiek átállhatnak a korszerű technológia gyártására, a magas szintű, különleges szolgáltatásokra, míg utóbbiakban új munkahelyek tömege keletkezik, hiszen nagy kereslet keletkezik az alacsony képzettségű munkaerő iránt. Ez így is ment egy darabig. Az Egyesült Államokból például ömlött a tőke Mexikóba. A lap - cseppben a tenger - Hermenegildo Flores példáját hozza fel, aki farmernadrágokra varrt zsebet, s az évek során meg is kétszerezte heti bérét. Ám az utóbbi időben a művezető folyton azzal piszkálta a munkásokat, ha nem dolgoznak még keményebben, az egész gyárat áthelyezik valahova Közép-Amerikába. Flores ma munkanélküli, némi végkielégítéssel kitették, amikor a cég új, korszerű gépeket állított üzembe. A mexikói textiliparban a legális munkahelyek száma 195 ezerről 127 ezerre esett néhány év alatt. De nem kell ilyen messzire menni: az olcsó munkaerőre épülő feldolgozóipar Magyarországról is jószerével eltűnt.
A kereskedelmi, gazdasági nyitás nyomán nemcsak a fejlett országokban észlelhető - még ha eltérő mértékben is - a jövedelmi egyenlőtlenség növekedése, hanem a szegényebb országokban is. A képzetlenek helyzete romlik a képzettekéhez képest. Világbanki tanulmányok sora is jól tükrözi, hogy a globalizáció valóban enyhítette a szegénységet, milliókat rántott ki a reménytelenség mocsarából, de a képzetlenek jövője így sem lehet más, mint a fokozatos lemaradás. Latin-Amerika tizenkét vizsgált országából kilencben azt találta Guillermo Perry és Marcelo Olarreaga, hogy a szegények és a gazdagok egyre távolabb kerülnek egymástól az anyagi javakat illetően. Ennek következménye, hogy Ecuadorban, Bolíviában, Nicaraguában, Venezuelában a globalizációt ellenző, alkalmasint valóban populista elnökök kerültek hatalomra. De ugyanez a jövedelmi polarizáció tapintható ki Thaiföldön, Indiában vagy Dél-Koreában. Meg persze Kínában, ahol elszakadt egymástól az alsó és a felső tíz százalék. (Utóbbi tőzsdézik: rövid idő alatt százmillióra ugrott fel az értékpapírszámlák száma.)
Szintén a Világbank munkatársai, Martin Ravallion és Shaohua Chen számították ki, hogy Kínában a Gini index 29-ről 47-re emelkedett 1984 és 2004 között. Ez a mutató a százas skálán a jövedelemi rés tágulását érzékelteti: minél magasabb, annál nagyobb az egyenlőtlenség. A városi háztartások legszegényebb tíz százalékának jövedelme 26 százalékkal bővült 2000 és 2005 között, ám a felső tíz százaléké megkétszereződött. Az egész országra kiterjesztve: az alsó tíz százalék a jövedelmek két százalékát szerzi meg, a felső tíz 33 százalékát. Mexikóban a felső tíz 4,7-szer többet keres, mint az alsó tíz, itt is egyre nagyobb a különbség. Csak példaként a magyar adat a KSH tanulmányaiból: a Gini index 23-ról 31-re ment fel 1987 és 2004 között, az alsó tíz részesedése 4,9-ről 3,3 százalékra esett, míg a felső tízé 22-ről 25 százalékra kúszott fel. Ez azért nem ijesztő mértékű eltolódás, s nem is lóg ki az uniós tagországok Gini indexei közül.
Hogyan növeli az egyenlőtlenséget a globalizáció? A kérdésre még nincs igazi válasz. Dirk Willem de Velde, az Overseas Development brit kutatóintézet munkatársa szerint a jelenség a következőképpen írható le: a nemzetközi vállalatok egyre újabb technológiát telepítenek a feljövő fejlődő országokba, s a megfelelően képzett szakemberek iránt serkentik a keresletet, ráígérnek a szokásos fizetésekre, ezzel a helyi cégeket is arra kényszerítik, hogy magasabb bért kínáljanak. Közben hátrahagyják mindazokat, akik ebben a versengésben nem tudnak, nem akarnak részt venni, s akik ezért a szürke zónába kényszerülnek vagy elvándorolnak, s szítanak társadalmi feszültséget másutt. Hasonló véleményt formált meg a Yale Egyetem kutatója, Pinelopi Goldberg, aki azt tapasztalta, hogy a globalizáció a magasabb szakképzettségűeknek, iskolai végzettségűeknek kedvez. Amiből persze az is következik, hogy a versenyképesség megőrzésében, a jólét megalapozásában, az emberek jogos aggodalmainak csillapításában az oktatásnak döntő szerep jut. Persze minél több országban ismerik fel ezt - s Mexikótól Kínáig ez megtörtént -, annál nagyobb lesz a versengés ezen a szinten is.
A jól hangzó végső felvetésnek, hogy akkor most tüntessünk vagy tőzsdézzünk, nincs is értelme. A megoldást a folyamat maga mutatja meg, kényszeríti ki.
