Az egyik szereplő hasonlít rám egy picit
- Megtanult magyarul?
- Nem nagyon. A forgatás alatt nem volt alkalmam tanulni, mert az összes színész a saját nyelvén beszélt. Miroslav Krobot csehül, én angolul. Végül mindannyiunkat szinkronizáltak, még a magyarokat is. Ilyen a régi iskola, Fellini is így dolgozott. Gyerekkorom egyik kedvenc darabja volt Az édes élet, akkor még csak furcsálltam a figurák között zajló kommunikációt. Tudtam, hogy nincs valami rendjén, de csak évekkel később Marcello Mastroiannitól tudtam meg, hogy egy kukkot sem értett abból, hogy mit mondott neki a forgatás alatt Anita Ekberg.
- Többször nyilatkozta, hogy nagy tisztelője Tarr Bélának.
- Nagyon érdekes erőtér lengi körül Tarr Bélát. Egyfajta mágiára képes, de azt nem tudom, hogy ez fehér-e vagy fekete... Azon kevesek közé tartozik, akik úgy állnak hozzá a filmhez, mint a költő a verséhez. Az egzisztencializmus problémakörét kutatja. Egyfajta organikus masszát, saját világot teremt, amelyben előszeretettel mélyed el. Ebben hasonlít Dario Argentóra, pontosan tudja az ember, hogy kinek a filmjéről van szó. Összetéveszthetetlen. Nagyon szerettem volna megismerni, akár még teát is főztem volna a forgatáson, mivel sosem hittem volna, hogy beleillek a tarri világba.
- De végül színészként számított önre. Sok legenda terjed rendezői technikájáról, elmeséli mit várt öntől?
- Színészi szempontból nagyon plasztikus a vele való munka. Amikor megnéztem a filmet, azt gondoltam, hogy egy remek Tarr-film, és az egyik szereplő hasonlít rám egy picit... Mint előadó nagyon nagy kihívást jelentett, mivel Béla ugyanazt gondolja a színészi játékról, mint én, azaz nem érdekli a színészet. Nem érdekli a dialógus, a manír, csak az energia. Ha egy pohárért nyúlok, az nem több, mint ami. A londoni férfi esetében nagyon tetszik, hogy Tarrnak sikerült valahogy azonosulnia egy másik legendás rendező, Robert Bresson lelkével. Ő kérte ugyanezt tőlem, nem a színészt, hanem modellt, archetípust. Itt is azt várták, hogy legyek egyszerűen ember, ez pedig igen kedvemre való volt, mert nem tartom magam színésznek.
- Azt állítja, hogy nem játszik A londoni férfiban, csupán szerepel?
- Ha már egy jelenetet 16 órája próbál az ember, rájön, hogy itt nem is ő a főszereplő, hanem a kamera. Amikor pedig felvesszük, olyanná kell válni, mintha nem egy eljátszott jelenet lenne.
- Tarr Béla hitvallása szerint a humanitásról készít filmet. Önnek mit jelent ez a fogalom?
- Nem tudom biztosan, de hiszem, hogy az ember egyedi faj ezen a bolygón azzal a képességével, hogy el tudja viselni a magányt. Ez az, amit a költészetben és a mindennapi párbeszédben is léleknek hívunk. Tarr Béla nem költő, nem filozófus, hanem szobrász, aki az emberi energiát formálja meg. Egyfajta könyörület és részvét jellemzi azt a viszonyt, amit a kamerájával keres. Mindig magam mögött éreztem ezt. Ő így tudja előcsalni a magasztosságot, az emberi dilemmákat és az ezekben gyökerező fájdalmat filmezi.
- A finom művészdarabok mellett rendszeresen fellép hollywoodi produkciókban is. Nem zavarja, hogy a legtöbb ember csak a Narnia krónikái boszorkányaként gondol önre?
- Nem, tudatosan tettem. Most hogy a Narniának hála, a világ szinte összes tinije a rajongóm lett, ebből a figyelemből jut az olyan egyéni művészeknek is, mint Tarr Béla. Egyébként a hollywoodi filmek közül, amikben szerepeltem, csupán kettő volt, amelyet az Egyesült Államokban forgattam, a Vanília égbolt és az épp készülő, David Fincher rendezte The Curious Case of Benjamin Button. A Narnia krónikái is Új-Zélandon készült. De ami a lényeg, ezek a munkák teszik lehetővé, hogy elvállaljak kisebb, de fontos filmeket és segítsek a létrejöttükben.
- A mélyvíz, a Young Adam és most A londoni férfi is a bűn által megérintett figurák drámája.
- Mindhárom film egyfajta modern noir. Nemcsak a bűn, hanem a halál is jelen van bennük. A mélyvíz forgatásán pedig rájöttem, hogy a történet nagyon hasonlít egy gyerekkori rémálmomra, a vízbe fulladt férfi sok álmatlan éjszakát okozott nekem. A motívum megismétlődött a Young Adam forgatásán is, és A londoni férfiban is. Ami még közös, hogy mindegyik filmnoir-ban olyan figura bőrébe bújtam, aki teljesen mást gondol, mint ahogy cselekszik.
- Mintha direkt kerülné az abszolút főszerepeket.
- Tulajdonképpen A mélyvíz volt az utolsó film, amelyben szinte az összes kockában jelen voltam, a gyerekeim miatt azóta valóban csak kisebb szerepeket vállalok. De megtörik a trend, a következőben abszolút főszereplő vagyok: az Erich Zonca rendezte Juliában, amelyet reményeim szerint beválogatnak a velencei filmfesztiválra.
- Hét filmet készített Derek Jarmannal. Gondolom, nem akármilyen kapcsolat volt önök között.
- Most különösen felszínen van, mivel épp egy filmet készítünk róla Isaac Juliennel. Ő rendezi, én írtam a forgatókönyvet és a narratív részeket. Nem klasszikus dokumentumfilm lesz. Annál sokkal több. Készült vele egy hosszabb beszélgetés, amikor már tudta, hogy haldoklik. Nagyon mély és személyes beszélgetés... Tudja, nemcsak mint alkotó, hanem mint ember is nagyon hiányzik. Vele dolgozni - ez volt életem legjobb része. Derek egy fenomén volt. Ő tette lehetővé, hogy hibrid alkotóvá válhassak, azaz nem színészt, hanem előadóművészt nevelt belőlem. Felépített nekem egy védett palotát, elkényeztetett. Folyamatosan lelki kapcsolatban vagyok vele most is.
Tilda Swinton
1961. november 5-én született Londonban. Apja skót vezérőrnagy, édesanyja ausztrál származású. Egy iskolába járt Diana Spencerrel, a későbbi walesi hercegnővel. Érettségi után két évre önkéntesként Dél-Afrikába ment, ahol egy fekete negyedben lakott, majd egy kenyai iskolában volt kisegítő. 1980-ban visszatért Angliába, beiratkozott a Cambridge Egyetemre, ahol politika- és társadalomtudományokból, valamint angol irodalomból szerzett diplomát. Már egyetemi évei alatt is érdekelte a színművészet: amatőr színdarabokban játszott, később egy évadot töltött a Royal Shakespeare Companynál. 1985-ben megismerkedett Derek Jarman rendezővel, 1994-ig Jarman haláláig minden filmjében jutott szerep Tilda Swintonnak. Olyan műveket alkottak közösen, mint a Caravaggio, a Háborús requiem (War Requiem) és a II. Edward (Edward II), amelyért az 1992. évi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznő díjára jelölték. Azóta több különböző műfajú filmben tűnt fel, és sok rendezővel dolgozott. Lynn Hershman-Leesonnal két filmet készített, a Conceiving Adá-t és a Teknolust-ot - ez utóbbiban négy szerepet játszott. Ismertebb filmjei: Női romlottság (Female Perversions, rend.: Susan Streitfeld); Ördögi szerelem (Love is the Devil, rend.: John Maybury); Possible Worlds (rend.: Robert Lepage); Vanília égbolt (Vanilla Sky, rend.: Cameron Crowe); Adaptáció (Adaptation, rend.: Spike Jonze); Young Adam (rend.: David Mackenzie); Narnia krónikái (The Chronicles of Narnia - The Lion, the Witch and the Wardrobe, Rend: Andrew Adamson). Két filmben volt Keanu Reeves partnere, Mike Mills Thumbsucker és Francis Lawrence Constantine című mozijában. Férjével, John Boyle író-rendezővel, Skóciában telepedtek le. 1997-ben egy ikerpárnak adott életet, Xaviernek és Honornak.
