A nyilvános hangnem keményedése és a kölcsönös kémkedés durvulása, valamint a hidegháború egyre sűrűbb emlegetése mellett az orosz és az amerikai elnök többször tárgyalt egymással a G8-csúcson.

A "kártyaparti" mostani menete még szerda este kezdődött. Bush - amint maga fogalmazott - nem talált közös nyelvet Putyinnal Koszovó kérdésében. Oroszország nem fogadja el a Koszovó gyakorlati függetlenségét szentesíteni szándékozó nyugati határozattervezetet, de azt sem mondja ki nyíltan, hogy megvétózná az elfogadását a Biztonsági Tanácsban. Nyílt felhívás: ajánljatok valami olyat, amiért érdemes engednünk. Bush a sajtóértekezletén annyit jegyzett meg, hogy "tovább tárgyalunk", és ez arra utal, hogy lehet ilyen ajánlata.

A híresztelések szerint Moszkva azt kérné, hogy Washington állítsa le nyomulását a volt Szovjetunió térségében, vagy ha nem, akkor legalább egyezkedjen ebben is Oroszországgal. Amerika hivatalosan nem hajlandó osztozkodásra, ami persze nem zárja ki, hogy "pragmatikusan" mégis, valamit valamiért alapon. A probléma az, hogy az egymással szemben támasztható igények nem "szimmetrikusak", nehéz az alkuhoz egyensúlyt találni.

Külön ügy az amerikai rakétavédelmi rendszer, amelyet Oroszország nagyon nehezményez, Bush viszont azzal hárít, hogy ugyan már, ez egy védelmi szisztéma, hogyan is irányulhatna Oroszország ellen?! Ha Putyin nem hiszi, küldje el tábornokait Amerikába, hogy a katonák is meggyőződhessenek erről, Válaszul Putyin tegnap előhúzott egy dzsókert: felajánlotta Bush elnöknek, hogy Oroszország és Amerika közösen használják az azerbajdzsáni Habala támaszpontot. Ezt most az oroszok bérlik az azeriektől.

Mivel rendkívül kényes technológiákról van szó, a mostaninál jóval nagyobb bizalom kellene ahhoz, hogy Amerika és Oroszország bármilyen rakétaügyben tényleg együttműködjön. Vagy fordítva: éppen a nagy titkok egymás előtti megnyitása eredményezhet nagyobb bizalmat. Nem kizárt, hogy ez utóbbi történik meg: amennyire az amerikaiakat "beengedik" egy volt szovjet bázisra Oroszország tőszomszédságában, anynyira az oroszok is bekukkanthatnak az amerikaiak rakétatámaszpontjaira, például Kelet-Európában.

Alap tehát elvben van a kiegyezéshez, és alighanem egyik félnek sem érdeke, hogy túlfeszítse a húrt. Moszkva tudja, ha túlzásba viszi a fenyegetőzést, akkor ismét egységbe forrasztja Amerikát és Európát - márpedig az oroszok éppen megosztani akarják őket. Washington pedig nem adhat több hivatkozási alapot Moszkvának ellenlépésekre azzal, hogy túlságos nyomás alá helyezi Oroszországot, és vagy alárendeltet, vagy ellenséget csinál belőle. Nem véletlen, hogy az orosz szóhasználatban Koszovótól a Közel-Keleten át a rakétákig gyakran előfordul az érvelés, hogy "nem szabad senkit megalázó feltételekkel szembesíteni".

A pókerparti valószínűleg nem a G8-csúcson, hanem Bush és Putyin küszöbönálló "magántalálkozóján" dől majd el, az amerikai elnök nyaralóhelyén. Erre utal az is, hogy az egyre nagyobb feszültség közepette Bush lazán azt ismételgeti, hogy nem kell túl nagy szelet kavarni az oroszokkal zajló viták körül. Putyin úgy fogalmazott, hogy "vannak ötleteink, és ki is beszéltük őket". Bush szerint az orosz elnök javaslata érdekes, s a két állam komoly hadászati párbeszédet kezd.