Hatvanötmilliárdot költenek Ferihegyre

A német Hochtief AirPort (HTA) által vezetett konzorcium szerdán átvette a Budapest Airport irányítását - közölte a cég tegnap. A BAA közel másfél évig volt tulajdonosa a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaságnak, miután 2005 decemberében 1,255 milliárd fontot, akkori árfolyamon 464,5 milliárd forintot fizetett a cég 75 százalékáért. A Hochtief konzorciuma ezúttal 1,3 milliárd fontot ajánlott két részletben (most és 2011-ben).

A közlemény szerint a Hochtief AirPort a következő öt évben 261 millió eurós - 65 milliárd forintos - fejlesztést tervez Ferihegyen, épp ugyanannyit, mint amit korábban a BAA vállalt. Lapunk úgy tudja, hogy a Hochtief a BAA-hoz hasonlóan jelentősen bővíteni kívánja a kettes terminál kereskedelmi célokra hasznosítható alapterületét, és a korábban ígért, úgynevezett "mólók" (az épületből kinyúló csápok) is megépülnek majd, ám az eddigi tervektől egészen eltérő megoldásokkal. A ferihegyi beruházások ügyén valószínűleg sokat lendít majd, hogy a Hochtief AirPort anyacége Németország legnagyobb építővállalata.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.