Jogerős ítélet szólt az öngyilkos APEH-es ellen

Államtitoksértés miatt jogerősen elitélték azt a volt adónyomozót, akit Szijjártó Péter szerint Keller László "alaptalan feljelentése" kergetett öngyilkosságba. A Keller-államtitkárság valóban tett feljelentést, ami érinthette a férfit, de nem ebben az ügyben.

Bűncselekmény hiányában felmentette az APEH kilenc munkatársát, illetve korábbi általános elnökhelyettesét az első fokon eljáró bíróság. Ellenük - a Magyar Nemzet korábbi írása szerint - a 2002-es kormányváltás után Keller László tett feljelentést hűtlen kezelés, sikkasztás és közokirat-hamisítás gyanújával. A vádlottak egyike időközben öngyilkos lett, a Magyar Nemzet, illetve a Fidesz állítása szerint az eljárás okozta lelki megterhelés miatt.

Vajon így történt-e?

Kiss Mihály 2000. július 31-ig volt az APEH Bűnügyi Igazgatósága Győr-Moson-Sopron megyei hivatalvezetője, 2000. augusztus 1-jétől pedig Budapesten dolgozott, adónyomozóként. Budapestre helyezése után Győrben egy belső ellenőrzés kiderítette: a megyei bűnügyi igazgatóságról hiányoznak államtitkokat tartalmazó iratok és floppik. A volt vezető elismerte, hogy a fiával közös győri lakásukba vitte a dokumentumokat, amelyeket - felszólításra - hiánytalanul visszaadott a bűnügyi igazgatóság nyomozóinak. Nem adta okát, hogy miért vitte el a dokumentumokat.

A szervezet vezetője államtitoksértés miatt feljelentette. A bírósági tárgyaláson sem derült ki, hogy Kiss Mihálynak mi volt a terve az iratokkal, floppikkal. A bíróság 2002. június 20-án államtitoksértés bűntettében mondta ki bűnösnek, s egy év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, három év próbaidőre felfüggesztetve. Az ügyész és a vádlott egyaránt tudomásul vette az ítéletet, így az már első fokon jogerőssé vált. Ezt követően Kiss Mihály szolgálati viszonya megszűnt az APEH-nél. A férfi később öngyilkos lett.

Szijjártó Péter parlamenti interpellációjában azt állította: a Keller feljelentése alapján 2002-ben indult, és "öt évig húzódó eljárás miatt az egyik ártatlanul megvádolt személy - a szervezet Győr-Moson-Sopron megyei hivatalvezetője - időközben öngyilkos lett".

Az adónyomozó, Kiss Mihály felnőtt fia úgy fogalmaz: az alaptalan vádak nagyon megviselték édesapját, s ennek következtében lett öngyilkos. Arról nem akart beszélni, hogy konkrétan melyik, az apját érintő ügyre gondol, csak annyit jegyzett meg: édesapján kívül még 16 szakembert hurcoltak meg ártatlanul.

Keller László lapunknak azt mondta, hogy a közpénzügyi államtitkárságról nem ő tette a Fidesz által felhozott esetben ismeretlen tettes ellen a feljelentést. A hatóságok - mondta az egykori szocialista államtitkár - megalapozottnak találták a gyanút, de "az eljárásról nem tájékoztatták az államtitkárságot".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.