Szinte egész életében a „Közgázon” tanított, s bár (alighanem végig, noha fenntartásokkal és sok kritikával) hitt a marxizmusban, a másként gondolkodók között is nagy becsülete volt. „A szocialista termelés alapvonásai” című könyve a korszak (hatvanas évek eleje) egyik alapműve. Fontos szerepe volt az 1968-as Új Gazdasági Mechanizmus előkészítésében és bevezetésében, majd ő volt az, aki a Politikai Gazdaságtan Tanszék vezetőjeként kezdeményezte és irányította, hogy az egyetem oktatásában - az egész szocialista táborban elsőként - szűnjön meg a kapitalizmus-szocializmus merev dichotómiája (addig hagyományosan két szemeszter "Kapitalizmus politikai gazdaságtana" és két szemeszter "Szocializmus politikai gazdaságtana" jelentette a közgazdasági alapoktatást). Ő vezette be hogy legyen egy félév „Bevezetés az ökonómiába” - elismerve és elismertetve azt az addig tagadott tényt, hogy a gazdaságnak vannak a társadalmi rendszertől független alapösszefüggései.

Jó időben, az „új mechanizmus” bevezetésekor lett az egyetem rektora, hihetetlen dinamikával és innovativitással használta ki az adódó lehetőségeket, s teremtett újakat. Szinte felsorolhatatlan, mi újítást vezetett be az egyetem életében, a tantervi reform mellett: új alapokra helyezte a vezetőképzést, bevonta a diákokat (tudtommal elsőként az országban) az Egyetemi Tanácsba, érzékelve a tudományfejlődés világtendenciáját elkezdett matematika („terv-matematika”) szakos hallgatókat elhelyezni szaktanszékeken, Marketing Tanszéket alapított. Megszerezte az egyetem számára a koordinátori szerepet az Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv öt kiemelt (15 éves!) főirányának egyikét, amely „A szocialista vállalat” címen futott, s amelynek nyolc évig az elnöke volt (E program jelentősége a rendszerváltásig nyúlik - nem elhanyagolható szerepe volt abban, hogy viszonylag felkészültek voltunk a mikroszféra átalakítására  arról már nem ő tehet, hogy az ebből adódó előnyöket nemigen tudtuk kihasználni). Ő volt az, aki az egész szocialista táborból egyedül tudott pozitív választ adni, amikor a Ford Alapítvány 1970-ben posztgraduális ösztöndíjat ajánlott fiatal közgazdász oktatóknak: a három éves programban 15 oktató folytatott egy éves tanulmányokat az Egyesült Államok legjobb egyetemein - e program hosszú távra átformálta a Közgáz szellemi arculatát.

És megalapította a - később Rajk Lászlóról elnevezett - Szakkollégiumot, népi kollégiumi vonzalmára és elitképzésbe vetett hitére alapozva. Nélkülözhetetlen szerepe volt - az egyébként alulról jövő - kezdeményezés megvalósításában, nélküle az akkori politikai viszonyok mellett esélyünk nem lett volna az első „újkori” szakkollégium létrehozására. Tevőlegesen részt vett a kollégium formálásában, számtalanszor védte meg politikai támadásoktól az elkövetkező években. A Rajk szíve csücske maradt végig, egyszer azt mondta, hogy minden eredménye közül a Rajk megalapítását és fennmaradását értékeli legtöbbre, ez életművének leginkább értékálló eleme. Ma több tucat olyan szakkollégium létezik az országban, amely filozófiáját és működési elveit a Szabó Kálmántól tanult alapokra építi.

Ebben döntő szerepe volt, hogy ha valakitől, akkor tőle lehetett társadalmi érzékenységet és elkötelezettséget tanulni. Sosem feledte el, hogy honnan jött, mély gyökerek, erős szálak kötötték a köznapi emberekhez, a „néphez”  - ez nála idézőjel nélkül, tiszta emberi érzésekkel érvényesült. Ez a háttér segítette abban, hogy a legnehezebb helyzetekben is a végtelenségig becsületes megoldásokat válassza, soha nem törekedett arra, hogy személyes előnyt kovácsoljon társadalmi helyzetéből. Igen sok közéleti funkciója volt - érdemes észrevenni, hogy ezek nem protokoll-szerepek voltak, hanem a haladásba és annak lehetőségébe vetett hitre alapozott munkálkodás fórumai. Nyersen szókimondó természete nem engedte, hogy igazán magas politikai tisztségeket töltsön be – talán mindannyiunk szerencséjére. Politikai tevékenységét a parlamentben (1970-től húsz évig volt képviselő - választókörzetében oly népszerű volt, hogy amikor 1985-ben hármas jelölés történt, akkor is első körben abszolút többséget kapott) és a relatíve legprogresszívebb formáció, a Hazafias Népfront keretében fejtette ki. Közéletiségének másik fontos fóruma az általa mindig nagy tisztelettel emlegetett Akadémia volt, amelynek 1973 óta tagja, egy időben elnökségi tagja is volt. A Népfront keretében általa szervezett tudósklub összekapcsolta közéletiségének e két fontos területét.

A rendszerváltás előkészítésében is fontos szerepet játszott. Személy szerint felemelő élmény volt számomra, amikor a televízióban láttam, hogy ő is azon néhány képviselő közé tartozott, akik kiemelkedő személyes bátorsággal felálltak, amikor a Parlamentben a vízlépcső ügyében az elnök az ellenszavazókat erre felszólította. Elérte, hogy az Akadémia nyilvános - negatív - véleményt mondhasson a vízlépcsőről. Felelős kezdeményező szerepe volt az Állami Számvevőszék újraélesztésében, s abban, hogy a Parlament elfogadta, hogy az úgynevezett „csengő számokkal” 5 százalékra lehatárolják a költségvetéstől való eltérés lehetséges mértékét.

Betegsége sajnos sok éve kivonta őt az aktív tevékenykedésből, a rendszerváltás után már nem vállalhatott szerepet. De ha egyszer valaki hitelesen meg akarja írni Magyarország „szocializmusának” történetét, azt Szabó Kálmánról való megemlékezés nélkül nem teheti meg. Bizonyára vannak, akik tőlem eltérően látják az életét. (Bevallottan elfogult vagyok, nagyon sokat kaptam tőle, mindenekelőtt a Rajk László Szakkollégium adta lehetőségeket, de tanultam jó ügyek iránti elkötelezettséget, emberséget, kreativitást, lelkesedést.) Hiszem, hogy életműve, tevékenysége nagyban hozzájárult a progresszió és az ebben való hit életben tartásához, egy erre alkalmatlan, szerencsére ma már letűnt világban.

Budapest, 2007. június 4.

Chikán Attila
(a szerző a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, korábbi rektora, volt gazdasági miniszter, a Rajk László Szakkollégium igazgatója - a szerk.)