A magyar postások is demonstráltak szerdán

A 2009-re tervezett európai szolgáltatási liberalizáció 2012-re halasztását követelték a postások szerdán délben Európa-szerte, így Magyarországon is húsz városban bezártak a posták délben egy órányi időtartamra.

A budapesti Nyugati pályaudvarnál lévő postánál Pecze Pál, a Postás Szakszervezet elnöke elmondta: Magyarországgal együtt tizenkét európai országban tiltakoznak hasonló módon a postások az előkészítetlen liberalizáció ellen.    

Mint mondta, olyan versenyhelyzetet kívánnak rájuk kényszeríteni, amelyben a versenytársaknak nem kell teljesíteniük kötelező feladatokat, illetve a postások által hosszú évek alatt  kiharcolt bérezési, szociális, foglalkoztatási feltételeket. Ez nem jelent egyenlő versenyt, ezért attól tartanak a szakszervezetek,  hogy a liberalizáció kellő előkészítése nélkül nagyarányú elbocsátásokra kényszerül a posta.

Az elnök emlékeztetett arra: a hírlapterjesztésnél is megjelent egy szolgáltató, amely "kimazsolázta" a nagy haszonnal végezhető feladatokat, "a többit pedig oldja meg a posta". Az ilyen liberalizációból nem kérnek - szögezte le.

A postások ezért egyenlő versenyfeltételeket követelnek, bizonyos bérezési, szociális és foglalkoztatási normák kötelező alkalmazását valamennyi szolgáltatónál. A szakszervezet úgy véli, a veszteséges, kötelező, egyetemes postai szolgáltatásokhoz állami támogatást, finanszírozást kell biztosítani.

Pecze Pál hangsúlyozta: a postások európai szervezete kétmillió tagot képvisel. Az európai szakszervezet felhívja az Európai Parlamentet: utasítsa el az Európai Bizottság postai liberalizációs javaslatait, annak érdekében, hogy ne lehessen bérezési, szociális dömpinggel versenyelőnyhöz jutni. A foglalkoztatási feltételekre európai szintű jogszabályt követelnek a postások.

A Postás Szakszervezet vezetője a budapesti demonstráción elmondta, hogy tiltakozó levelüket eljuttatják a miniszterelnök, az Országgyűlés elnökének, illetve a magyar európai parlamenti képviselőknek.

(MTI)

A szolnoki nagyposta dolgozói is egyórás sztrájkot tartottak
A szolnoki nagyposta dolgozói is egyórás sztrájkot tartottak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.