Dresch és Szakcsi Lakatos másodszor

Dresch Mihály és kvartettje, valamint Szakcsi Lakatos Béla muzsikál a Millenáris Fogadóban csütörtökön este; a szaxofonos és a zongorista másodszor játszik együtt élőben. A magyar dzsessz két legfontosabb áramlatának vezéralakja találkozik egymással a pódiumon a Raiffeisen Jazz Klub sorozatában.


Dresch Mihály játékában egységbe simulnak a pentatónia, vagyis a magyar zenei anyanyelv, a huszadik századi magyar zene és dzsessz elemei. A hazai dzsessztörténetben Szakcsi Lakatos Bélának elévülhetetlen érdeme van a fúziós dzsessz térnyerésében, miközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is  kezdettől fogva foglalkozott.

A Millenárison február elején indult az újjáalakult Raiffeisen Jazz Klub idei sorozata, amelyben a koncertek láncolatát úgy találták ki a szervezők, hogy a magyar dzsessz egy-egy híres művésze két egymás utáni alkalommal lép színpadra, de eltérő zenei környezetben. A csütörtöki koncerten Dresch Mihály kvartettjének vendégeként lép a közönség elé Szakcsi Lakatos Béla. A sorozat nyári szünet előtti utolsó, júliusi koncertjén pedig a fiatal  szaxofonossal, Bolla Gáborral zenél Szakcsi Lakatos Béla.

Dresch Mihály 1984-ben alakította első saját zenekarát, amelynek felállása többször változott, szellemisége viszont állandó maradt. A dzsessz és a magyar népzene ötvözésével új minőséget létrehozó  szaxofonos-zeneszerző autentikus muzsikája itthon és a nemzetközi  zenei színtéren is sok-sok rajongóra talált. A kvartettben jelenleg Dresch Mihály (szoprán- és tenorszaxofon, furulya) mellett Kovács Ferenc (hegedű), Szandai Mátyás (bőgő) és  Baló István (dob) zenél.

Szakcsi Lakatos Béla világszerte ismert művész,aki Európától Ázsián át Észak-Amerikáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel. A külföldi dzsesszzenészekkel való együttműködéséből az ütőhangszeres George Jindával közös lemezek tűnnek ki.



Dresch Quartet

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.