A földalap nem alap a lemondásra

Ha továbbra is mi határozzuk meg a földpolitikai irányelveket, akkor nincs miért lemondanom - nyilatkozta lapunknak Gráf József, aki szerint az agrárminiszteri poszttal eljutott képességei maximumához.

- Önt lemondásra szólították fel ellenzéki agrárpolitikusok, azt állítva, hogy a földdel való rendelkezés jogát elveszik az agrártárcától, és Szilvásy György hatáskörébe kerülnek át a döntések. Lemond?

- Valóban lesz egy egységes állami vagyonkezelő szervezet, amelybe minden állami vagyon bele fog tartozni. Annak az igazgatóságában az agrártárcának is ott lesz a saját embere. A kormány eredeti elképzelése szerint - és ez, remélem, így van még most is - a földalapot szakmailag az agrártárca felügyeli továbbra is. Erről egyeztettem a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel is. Az egységes szervezet a technikai feladatokat végzi, de a földpolitikai irányelveket mi határozzuk meg. Az ellenzéknek az okozott gondot a mezőgazdasági bizottságban, hogy szerette volna, ha ennek erős jogi garanciái teremtődnek, és akkor is az agrártárca kezében marad a szakmai irányítás, ha nem én leszek a miniszter, vagy nem Veres János lesz a pénzügyminiszter. Úgy gondolom, rendeződtek a dolgok a bizottságban.

- Vagyis nincs szándékában lemondani?

- Amíg az én kezemben van a szakmai irányítás, addig nincs. Ha valami nem úgy valósul meg, ahogyan szeretném, akkor eldöntöm: hogyan tovább.

- A jelek szerint siker kíséri Brüsszelben a magyar fagykárok elismertetését - még az unió éves költségvetését is módosíthatják miatta. Mi eredményezte ezt?

- Tudják rólam, hogy a termelők érdekeinek elismertetéséért "az utolsó töltényig" harcolok. Óriási fagykárok keletkeztek az idén. Lengyelországot is nagy károk érték, így mellénk állt a vitában. Néhány dél-európai ország, a görögök, az olaszok, a spanyolok pedig az őket ért aszálykár miatt támogattak. Sikerült meggyőznünk az Európai Bizottságot, hogy ezeket kompenzálni szükséges. Ne kérdezze, hogy mikor és menynyi lesz a kártérítés, mert nem akarok sem jósolni, sem ötleteket adni. Azért is félek előre számokat mondani, mert ha végül kisebb lesz az összeg, azt mondják: nem tudtam kiharcolni. Ha meg netán nagyobb, akkor azt vetik a szememre: még több is lehetett volna, ha nem vagyok ilyen kishitű.

- Napirenden van az Európai Unióban a zöldség- és gyümölcsrendtartás reformja. Ez is rengeteg termelőt érint Magyarországon. Milyenek az esélyeink?

- Magyarországon ebben az ügyben szemléletet kellene váltani. Az Európai Unió a termeltető és értékesítő szövetkezeteket, a tészeket támogatja. Nálunk ezek a zöldség-gyümölcs termelés alig 15 százalékát adják, holott legalább 50 százalékra kellene feltornászni az arányt, hogy komoly támogatásokat tudjunk megszerezni. Nagy a vita a feldolgozási támogatásoknak a korábbi helyzet befagyasztásával járó felosztásáról, ami egyértelműen a régi tagállamok előnyét betonozná be. Mi nagyon szeretnénk ebben valamilyen kiegyenlítő rátát elérni. Az is célunk, hogy a zöldség- és gyümölcspiaci válságok kezelésére is létrehozzunk valamilyen biztonsági alapot.

- Mikor lesz ebben döntés?

- Az eredeti tervek szerint a nyáron - szerintem azonban inkább majd az őszi ülésszakon.

- Az utóbbi időben többen emlékeztettek rá, hogy ön a kormány legszélesebb körben elfogadott tagja. Vállalna-e szükség esetén másfajta kormányzati pozíciót?

- Már abban is nagyon bizonytalan voltam, hogy az agrárminiszteri tisztséget el tudom-e látni. Aggódtam, hogy elég-e a felkészültségem, tudásom ehhez. Egyben biztos vagyok: ennél nagyobb pozíciót 61 évesen valószínűleg nem tudnék ellátni. Úgy gondolom, az agrárminiszteri poszttal elértem képességeim maximumához. Azért tudom ellátni, mert az agráriummal foglalkoztam egész életemben. De nem gondolkodtam soha másmilyen kormányzati pozícióban, és nem is fogok. Talán azért is lehet nagyobb az elfogadottságom, mint másoknak, mert azt csinálom, amihez értek.

Gráf: Nem mond le, amíg õ irányít
Gráf: Nem mond le, amíg õ irányít
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.