Az 1990-es évek gazdasági mélyrepüléséből a magas földgáz- és kőolajárakon felemelkedő Oroszország megerősödésével párhuzamosan erőteljesebbé vált a politikai retorika is. Moszkva szerint csak az érdekek karakteres megfogalmazásáról van szó, a külvilág szerint viszont arról, hogy Oroszország egyre fenyegetőbb hangnemben beszél a "közelkülfölddel" - a volt Szovjetunió egykori tagjaival - és a Nyugattal is.

Igaz, a szovjetnosztalgiában és az Oroszország elleni világösszeesküvés hitében élő társadalom el is várja az "energetikai nagyhatalmat", "szuverén demokráciát" építő Kremltől, hogy a szuperhatalom széthullását követő, "Nyugat előtti megalázkodás után" Moszkva jól odamondjon Washingtonnak és Brüszszelnek. A Levada Centr orosz közvélemény-kutató intézet májusi felmérése alapján az oroszok 62 százaléka biztos benne, hogy Oroszországtól fél a külvilág. A megkérdezett 1600 fő 59 százaléka szerint az országot tisztelik külföldön. A két fogalom jól fedi egymást az orosz társadalmi tudatban.

"Elvégre nagy atomhatalom vagyunk" - hozta fel a legvégső érvként Oroszország erejére Putyin, külföldi újságíróknak adott interjújában a G8-csúcstalálkozó előtt. A többi érv is ismert: Moszkva idő előtt letudta a Párizsi klubnál jegyzett külföldi államadósságát, 300 milliárd dollár fölé tornázta aranytartalékát, csaknem 70 milliárd dollár költségvetési többlete van, külkereskedelmi aktívuma eléri a 110 milliárdot, az energiahordozók exportjából 80 milliárd dolláros stabilizációs alapot hozott létre. (Az ellenérv az, hogy a világ legnagyobb kőolaj- és földgázexportőre gyakorlatilag csak ezekre a nyersanyagokra támaszkodik, és hogy a világpiaci ár csökkenése nyomán könnyen összeomolhat az "orosz csoda". Igaz, egyelőre jelentős áresés nem valószínű.)

Moszkva szerint a fenyegetőnek titulált megnyilatkozások csupán reakciók Washington lépéseire: a Cseh- és Lengyelországba telepítendő amerikai rakétaelhárító rendszer - amely hivatalosan az iráni fenyegetés ellen szolgál, de Moszkva szerint valójában Oroszország ellen irányul - kikényszeríti az orosz vezetésből az ellenlépéseket. Ennek következtében május végén látványosan új interkontinentális rakétát tesztelt. Az orosz vezetés hangsúlyozta, hogy az új RSz-24-esek képesek ellenállni az amerikai rakétaelhárító rendszernek. Putyin a G8 előtt sem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a közép-európai telepítés nyomán Moszkva lehet, hogy kénytelen lesz rakétáit ezekre a célpontokra állítani.

Az orosz társadalom jelentős része az ilyen megnyilatkozások mellett jól fogadja Putyin sajátos improvizációit is, többek között, amikor Lettország területi igényeire azt ígérte, hogy a balti ország legfeljebb "a döglött szamár fülét kapja", vagy amikor a csecsen terroristákat azzal fenyegette meg, hogy "lenyomjuk őket a vécén".

Az idei parlamenti és a jövő márciusi elnökválasztás közeledtével a kemény, esetleg cinikus beszéd - az ellenzékről, a demokráciáról, emberi jogokról - is felerősödött, bár valószínűleg a cinizmus nem éri el azt a szintet, amivel 2000-ben még Putyin is viszszatetszést váltott ki. Amikor Larry King az akkor fél éve megválasztott orosz elnöktől azt kérdezte, mi történt a Kurszk atom-tengeralattjáróval, Putyin a 118 ember életét követelő katasztrófáról elmosolyodva csak annyit mondott: "Elsüllyedt."