Kánya-hegy: Fodor védelmét kérik a honvédelmi tárca ellen

Személyes tájékozódásra kérik a Zemplénben kialakult helyzetről Fodor Gábor környezetvédelmi minisztert helyi polgármesterek és civilek.

Zempléni települések, Fűzér, Hollóháza és Pusztafalu polgármesterei, a Duna Kör képviselője és a Kánya-hegyi katonai hírközlési torony felépítése által érintett erdőtulajdonosok egyike levelet írt Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszternek. Meghívták őt Hollóházára, ahol személyes megbeszélésen kívánnak tájékoztatást adni a tárca vezetőjének a Kánya-hegyi torony építésének körülményeiről. Ha Fodor Gábor elfogadja a meghívást, a Kánya-hegyen is területbejárást szerveznek a vendégnek.

Az aláírók hangsúlyosan említik, hogy jogi álláspontjuk szerint honvédelmi beruházás törvénysértő módon épült, és jelzik szándékukat, hogy az ügyet a Strasbourgi Bíróság elé viszik. (A honvédelmi tárca vezetője legutóbb a NOL fórumán szögezte le, hogy "bíróság döntött arról, hogy a beruházás törvényes és jogszerű volt."  A több éves eljárásban keletkezett ügyészi és bírói, illetve alkotmánybírói állásfoglalásokról lásd korábbi összefoglalóinkat.)

A Fodor Gábornak címzett levél aláírói ugyanakkor hozzáteszik: "Nem célunk a konfrontálódás, ezért mielőbb találkozni szeretnénk Önnel, és ismertetni elképzeléseinket, javaslatainkat az ügy konszenzusos rendezésére."

A Kánya-hegyi ügy lényege a levélírók szerint: a Kánya-hegyen "egy értékes erdőterület jogtalan elpusztítása, elkerítése, egy 65 méter magas tájképromboló katonai létesítménnyel való beépítése, illetve a környezet további károsítását eredményező folytatódó építési cselekmények" történtek. 

A bonyolult történetnek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezetőjére tartozó része, hogy az érintettek szerint a szaktárcának el kellene érnie "az igazságügyi szakértők által javasolt tájrehabilitáció végrehajtását. Ennek a lehetetlen helyzetnek a feloldása egy megfelelő természetvédelmi koncepció kialakítása, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai, hatósági tennivalóinak tisztázása, és Miniszter úrnak a Kormányon belüli határozott fellépése lehetne."

Droppa György, a Duna Kör képviselője a NOL-nak elmondta, a levelet eljuttatták a környezetvédelmi miniszterhez, várják Fodor Gábor válaszát.

További részletek a NOL fórumán olvashatók>>>

(NOL)

Kánya-hegyi torony
Kánya-hegyi torony
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.