Pedig minden olyan biztatóan indult. Az internetes oldalakat figyelve az utóbbi hetekben úgy tűnt fel, a világ vezető ipari hatalmai és Oroszország állam- és kormányfőinek ez évi csúcstalálkozója alkalmából soha nem tapasztalt egységet tudnak demonstrálni a globalizációkritikus és a piacok mindenhatóságának téveszméjével szemben fellépő társadalmi mozgalmak.

Azt lehetett remélni, hogy a sokszínű, a szakszervezetektől, egyházaktól a nagy nemzetközi környezetvédelmi hálózatokon át a spekulációs tőkemozgások ellenőrzését is szorgalmazó Attac-ig és a radikális baloldali csoportokig sokak félelmeit és megoldási javaslatait kanalizálni igyekvő mozgalmaknak végre valóban sikerül elérniük, hogy a politika és a tömegtájékoztatás komolyan vegye őket, és az üzenetet: lehet más, lehet jobb a világ.

Szombat óta kevesen hiszik, hogy erre még mindig megvan az esély. Az erőszakon kívül semmilyen nyelvet nem ismerő bajkeverők viszonylag kis tömege elérte, hogy Rostock az értelmes alternatívakeresés helyett az értelmetlen rombolás szinonimájává váljon, egy ponttá a vandálturizmus világtérképén Seattle, Genova, Athén mellett. A nyers erőszak arctalan, fekete tömbje megint el tudta érni, hogy klímaváltozás, afrikai milliók kilátástalan nyomora és a megtakarításainkat is kockáztató hedge-alapok helyett repülő macskakövekről, felgyújtott autókról, sebből vérző tüntetőkről és rendőrökről szóljanak a tudósítások.

Nem vitás, hogy kié a felelősség: a szervezőké, akik nem tudták megakadályozni, hogy a békésnek indult tömegtüntetés a rendőrség elleni brutális erőszakba torkolljon. Ezt maguk is elismerik. És ezen a tényen az sem változtat, hogy a rendőrök sem glasszékesztyűt húzva válaszoltak a rájuk támadó bajkeverőknek, meg, aki még az útjukba került.

A tüntetők és a rendőrség oldalán összeszámolt összesen mintegy ezer sebesült csak része a kárlistának. A politikai kár jóval nagyobb. A kövek és gumibotok ütötte sebek zöme, remélhető, nyolc napon belül gyógyul, a „globkrit” azonban, félő, nem tudja varázsütésre kiheverni a bajt. Erről nyilván azok is tenni fognak, akik szemében a szombati képek érvekké lesznek a gyülekezés és a szabad véleménnyilvánítás alkotmányos alapjogának korlátozására. És, persze a símaszkosoktól sem lesz könnyű szabadulniuk.

Színesek és kreatívak vagyunk  – mondják magukról a rostocki „ellencsúcs” organizátorai. Vajon a szombati kudarc után képesek lesznek-e kreatív energiáikat összeszedni, hogy fontos üzeneteik a történtek dacára is célba érhessenek? Vajon megtalálják-e a módját, hogy mindenek dacára maguk mögé állítsák a közvéleményt? A következő napokban megismerjük a választ. Illúzióink nincsenek.