Az idén a 64 vármegyések és társaik újult erővel láttak a sziszifuszi munkának: felhívni Párizs - és persze a nagyvilág - figyelmét, mennyire időszerű is volna már az első világháborús békeszerződés revíziója. Vajon mit szólna hozzá Nicolas Sarkozy, ha egyszer, valami csoda folytán tényleg szeme elé kerülne Toroczkaiék ez ügyben papírra vetett és neki címzett petíciója? Nyilván semmit. Gondolni pedig vélhetően nem gondolna sokkal többet a dologról, mint amit erről honfitársai is megtanulnak az iskolában. Márpedig ez nem éppen a mi szélsőségeseink malmára hajtja a vizet.

De ilyen apróságokkal láthatóan nem bíbelődtek a hét végén megtartott árpádsávos, gyertyagyújtásos, harangzúgásos emlékezések szervezői. Erőfeszítéseiknek aztán annyiból meg is lett a gyümölcse, hogy szándékuknak megfelelően valóban több ilyen megemlékezésbe botlottak a városokban és a falvakban a járókelők, mint "1945 óta bármikor".

Trianon mostani (nem kerek) évfordulóján amúgy is könnyű dolga volt a magyar politikai radikalizmusnak. Az alkalom, mondhatni, ideális az ilyen püffedt pátoszú vonulásokhoz. Mert ha a világ számára Trianon ma már nem is több puszta történelemnél, az akkori tragédia a Duna völgyét még napjainkban is fantomfájdalomként járja át; a seb betokosodott zárványként jelen van magyarok, románok, szerbek, szlovákok tudatában.

Pedig Trianont igazán meghaladni az érintetteknek csak együttesen lehetne. Mert nem lehet más reális cél - már ha komolyan vesszük az egységesülő Európa eszméjét.

Ehhez minimum komoly beszéd és dialógus szükséges. Pontosan ez hiányzott leginkább több hétvégi megemlékezésen. Annál inkább jelen volt viszont az életszerűtlenség, szürrealitás, vagy éppen teatralitás. Mert mennyire lehet komolyan venni napjainkban a Kárpát-medencében a "Vesszen Trianonozást", a "Nem, nem, soházást", vagy éppen a "Mindent visszázást"? És ki hajlandó a gyásznapi rikító látványosságot nem panoptikumnak tekinteni külföldön? Legfeljebb csak a szlovák, román hasonszőrű szélsőségesek - saját jól felfogott érdeküknek megfelelően.

De talán még ennél is zavaróbb volt e rendezvények hangsúlyozott aktuálpolitikai töltése. Különös módon ezúttal a politikusoknál gyakran egyértelműbben fogalmaztak a fellépést vállaló egyházi személyek. Hegedűs Lóránt például Trianon évfordulóját főleg arra használta fel, hogy "Zéró, zéró toleranciára" buzdítson - még csak nem is Trianonnal, hanem a kormánnyal szemben. Zebegényben pedig egy nyugdíjas püspök azt találta mondani, hogy ő nemcsak a történelmi Magyarország sorsa miatt szomorkodik most, hanem azért is, hogy "végveszélybe kerül a maradék". Mi indokolhatja a nemzethalál vízióját manapság egy nagy tiszteletű úrban - kérdezhetnénk, ha nem tudnánk enélkül is, valójában mire megy ki a játék. De még akkor is kéretik nem összekeverni Trianont és Gyurcsányt. A két dolog ugyanis azért első ránézésre talán mégsem ugyanolyan súlyú problémája a ma élő magyarságnak.