A lépcsőkön szemét. A frissen festett fal összerugdosva, azokkal a remek gumitalpú cipőkkel, amelyeknek még csak mocskosnak sem kell lenniük, hogy levakarhatatlan nyomot hagyjanak; persze ezek azért mocskosak is voltak. Nem vicc: még a mennyezet is kapott; jókedvű fiatalok egy jót plafonlabdáztak, hadd teljen az idő, ha már van plafon. Az egyik felületen, úgy három négyzetméteren szép, testes falfirka fényeskedik nekünk.

A műkő járólapokon olyan foltokat láthatni, amelyeknek mibenlétéről és eredetéről egészséges ember nem akar tudni, találgatásokba bocsátkozni meg pláne nem, de láttunk másfél méter hosszan elkent kutyaszart is - a városnak miért pont ezen a másfél méterén ne láttunk volna - itt sajnos nincs talány. Az egyik feljáratnál vadonatúj kuka áll kissé előredőlve: a pozíció nem dizájnelem, mint mondjuk a zakopanei főutca kandelábereinél, hanem megint csak egy barmolás eredménye, valaki ki akarta tépni a kukát az aljzatból, de a három csavarból csak egy engedett az erőszaknak, egyelőre. Most előre-hátra billeg.

Van egy sor nyilvános telefon is. Mellettük koszos ragasztónyomok, nyilván valami papírok maradványai; a cédulákat gondos kezek leszedték ugyan, de emlékük örökre élni fog. A csempén magántelefonszámok, alkoholos filccel, de van egy közérdekű elérhetőség is, azt írták fölé, hogy szex.

Megint kár volt belénk az a sok drága csempe, kő, festék. Amúgy ezt a Király utca és a Dohány utca végig cserkelése után szinte pironkodva írom le, mert akkora közhely, mint egy ház.

Egy hete adták át, s máris minden a régi: a Keleti pályaudvar új metrókijáratának környezetét napok óta falfirkák csúfítják