Hálótársam is van, a sarokban horkol, ki is? Ja, persze, Bence. Fejem felett egy radiátor csöve húzódik, gondosan beburkolva apró mozaiklapocskákkal. A falon mindenféle üvegezett tablók. Az egyikben rovarok szépen adjusztálva. Másikban löszbabák Sirokról. A harmadikban gusztusosan szortírozott régi, színes cserépdarabkák. Amott lepkék, kitömött madarak. Egy kígyó. Egy furcsa kép. Térképek. Dolgok. Rengeteg dolog, rengeteg.

Mire föltápászkodom, nagyjából kitisztul bennem, hogy Szentesen vagyok, tegnap a helyi gimnáziumban vendégeskedtem szentesi gyökerű barátaimmal, Andrással és Bencével. András szüleinél aludt, kettőnket András barátja, Csaba lát vendégül otthonában, amely már késő estén is, mikor épp csak fáradtan körbepislantottam, fölkeltette érdeklődésemet.

Kibotorkálok a konyhába. A zajra megjelenik Csaba is. Csabáról csak annyit tudok még, hogy halk szavú, fest, fúr, farag, afféle művészlélek. Azt mondja, egy-egy opuszára mutatva: alkotás. Ezt szoknom kell, és még nem tudom, hogy meg fogom szokni.

Kávé után érdeklődöm, kiderül, az nincs, egyáltalán nincsen ház tartva, négy éve nem esett főzés, csak tea készül esténként, különben Csaba szüleihez jár át, ha nagyon megéhezik, ha csak kicsit, akkor répát rág, pucolatlanul.

Amúgy a konyhában példás a rend és tisztaság, látszik, hogy évek óta nem lakja asszony. Minden tökéletesre van alakítva, a konyhabútor egy a falra erősített hatalmas fateknő, melynek feneke félbe van szelve, kinyitható, lehajtható, benne polcozaton pár edény, tál, tányér, miegymás. Nagyon szép bútordarab. Minden gondosan burkolva, nem csupán a fal, de a radiátor, a gázcső, apró csempedarabkákkal. Csaba nem veszi a csempét, hanem szedi, fel a földről, sittből, szemétből. A konyhában is, mint mindenütt, szép tárgyak szemlézhetők: régi sótartók, üvegek, öreg mérleg, effélék. Csaba gyűjt. Járja tízéves fiával a várost, az utcát, a tájat, az utat, az erdőt, a mezőt, és fölszedi azt, amit más - ember, állat, természet - eldobott.

Lemegyünk a közeli egységbe kávézni, majd onnan hirtelen ötlettől vezérelve úriasan eltaxizunk a piacra. Csaba majd mindenkit ismer ott, fóliázik ugyanis, azt mondja, már nemigen éri meg, de még idén csinálja.

Gyönyörű és igazi paradicsom-paprikával, jó kenyérrel, szalonnával, disznósajttal, pörccel fölszerelkezve térünk vissza, no meg csíramáléval, ami búzacsírából készült szentesi édességspecialitás, gyüttment szájban elég idegenül ragacsoskodik, de a Szentesről elszármazott gyerekek könnybe lábadt szemmel falják.

Früstök után indulunk a műhely vagy alkotóház felé. Szép, takaros és nagyon zöld, nagyon virágos városka Szentes. Jó benne menni, pláne ilyen verőfényes nyári napsütésben.

Egy sorház elején furcsa üzemépülethez érünk. A ház falának jó része csempedarabkák ezreivel borítva. Csaba kulcsot vesz elő, belépünk. Mint megtudom, a környéken meleg termálvíz folyik a csapokból, annak a két hatalmas tartálya van itt. A henger alakú alkalmatosságok a helyiség tizedét se foglalják el, a fennmaradt helyet megkapta Csaba raktárnak és műteremnek. Nem hiszem, hogy tudnék olyat mondani, ami itt nincsen. Ami eldobható, ami eltörhet, ami elromolhat, ami széteshet, ami elavulhat, ami megdögölhet, elpusztulhat, elrohadhat, kiszáradhat, abból itt mindből van valami maradék. Ami állat elhullhat, megdögölhet, elpusztulhat e tájon, annak itt van pár vagy pár száz teteme, csontja, maradéka.

Csontváz, csontdarab, fog, bőr, agyar, szőr, csőr, karom hever, lóg, szárad, készül mindenütt. Baba, plüssmackó, dugó, elem, rádió, fényképezőgép, szög, vasdarab, aktatáska - mindből akad valami maradék.

A rajzasztal, a munkaasztal egy óriási bádogkádon fekszik, arról nyáron levehető. A kádat ilyenkor Csaba telitölti termálvízzel, és belefekszik abba kényelmesen. A kádban a víz egyébként egy célszerű üregben elhelyezett parázzsal melegen is tartható.

Mindenütt képek vagy olyas dolgok, melyekből kép készíthető: állati tetemek, rozsdás vasdarabok, lámpák, üvegek, cserepek, akváriumok, lapok, dobozok. A két hatalmas víztározó szigetelőanyaggal burkolt falán is képek, rajzok, dolgok csüngenek. Egy polcon csak öreg óraszerkezetek sorakoznak, amelyeket aztán mindenféle dolgokba épít bele Csaba. Egy szép szerkezetet például egy jókora javadalmazás szárított, festett, lakkozott tehénszarba applikált bele. Nagyon szép darab, és pontosan jár.

Csaba mindent szépre csinál, és gondosan bekeretez. Elválasztja az alkotást attól, ami nem az.

Semmi nem idegen tőle, ami természetes, Ami természetes, az nem lehet csúnya, nem csúnya hát a szekrétum, a betegség, a halál.

Aztán - a műhely ajtaját nyitva hagyva, mert Szentesen nem lopnak - átmegyünk a szomszédba, ahol egy kies belső kert két oldalán a két sorház szélén, egymással szemben van Csaba szüleinek és ő magának egy másik lakása, mely szintén műteremként és raktárként funkcionál. Itt vannak a kényesebb művek, százával, ezrével is tán. Van óraszéria, van vasszoborsorozat, van ez és van az, és aztán kezdi előszedegetni a pálcikaember-sorozat darabjait.

A lapokon, vásznakon pálcikaemberkék, pálcikakrisztusok, pálcikalények mozognak, merednek, sorakoznak, különöznek, kommunikálnak, élnek, halnak, megfeszíttetnek és feltámadnak. A fekete emberkéknek van fejük, testük, hosszú karjuk, lábuk, azok végén szétmeredő ujjakkal.

Csakhogy ezek az emberkék békák voltak.

Szabó Csaba hosszú évek óra szedi fel az utakon az autók által elgázolt békák tetemeit. Napon kiszárítja, megaszalja, feketére festi és belakkozza azokat. Aztán lelket lehel beléjük, emberi lelket.

Nincsen itt semmi gusztustalan, se mesterkélt, se vicces; egyszerűen csak a kiszolgáltatott, eltaposott, ezerszer megölt ember támad itt mindezerszer föl.

Csaba mindent gyűjt, de leginkább halált. Halálgyűjtő. Összegyűjti a holtakat, és élettel tölti meg azokat, új életet ad nekik, feltámasztja a holtakat, csodát tesz tehát.

Minden meg van itt csinálva, mindenből bánat sugárzik, de szép bánat, rendbe szedett bánat, jól kezelt, leápolt, karban tartott bánat.

Egy óra teltével szégyenkezve konstatálom magamban: ez a fiú nem művészlélek.

Magát egyébként organistának aposztrofálja, helótának és bánatkertésznek. Igen, ez pontos: bánatkertész, bánatőr, bánatterelő.

És csudás a paradicsomja is.