Megrontás miatt folytatnak eljárást egy rendőr ellen
Megrontás miatt folytat nyomozást egy dévaványai rendőr ellen a Gyulai Nyomozó Ügyészség - közölte az MTI-vel a főügyészség sajtószóvivője.
Zemplényi László elmondta: egy polgári személy tett feljelentést a dévaványai rendőr ellen, aki egy 13 éves ecsegfalvi kislányt a feljelentő szerint megrontott.
A rendőrség áttette az ügyet a hatáskör szerinti nyomozó ügyészségnek, akik megkezdték a bizonyítékok begyűjtését.
A bizonyítékok és a pszichológiai szakvélemények beszerzését követően dönt az ügyészség arról, hogy meggyanúsítja-e a rendőrt a megrontás bűntettével.
Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy már tudnak a feljelentésről, ám a rendőr még nem gyanúsított, ezért ellene a rendőrség nem folytat eljárást. Ha gyanúsítottá válik, akkor a szükséges intézkedéseket megteszik - tette hozzá.
(MTI)