Pedagógusnap: nincs ok az ünneplésre

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nincs ok ünneplésre pedagógusnapon, a kormány ugyanis több tízmilliárd forintot von ki a közoktatásból, s a pedagógusok számát tíz-húszezerrel kívánja csökkenteni - közölte Kerpen Gábor elnök.

A PDSZ álláspontja szerint a mostani finanszírozási rend intézménybezárásokhoz, összevonásokhoz vezet, amely a kötelezően ellátandó feladatok területén általános iskolában az intézményhálózat szűkülésén túl, a nem köztestület által felügyelt oktatás bővülését, privatizációt, középfokú oktatás esetén kínálat szűkülést eredményez majd.

A közoktatás-politika céljának, az esélyegyenlőség megteremtése lenne a feladata, ezzel szemben a finanszírozás rendje miatt a sajátos nevelési igényű gyermekek esetén is megszűnik a kis létszámú osztály, a csoportbontás, s halálra ítélik a kistelepülési iskolákat - írta az érdekvédő közleményében. A forráskivonás következtében a GDP arányában mélyen az OECD tagországok átlaga alá kerül a közoktatás finanszírozása - véli a szakszervezet.

Kerpen Gábor közölte: a kormány a kötelező óraszám emelésével "két nagyot üt egy csapásra" a közoktatásra, hiszen lehetővé válik tízezer pedagógus elbocsátása másfél éven belül. A PDSZ ezért különös nyomatékkal kéri, vonja vissza a tárca a vonatkozó jogszabályt, azért, hogy ennek örvén ne bocsássanak el több ezer pedagógust.

A PDSZ azt követeli a kormányzattól, hogy ne csak "1/365 arányban, azaz az évnek 0,3 százalékában" gondoljon megbecsüléssel a nemzet napszámosainak nevezett állampolgáraira, akik nélkül sem jelen, sem jövő nem képzelhető el.

A PDSZ szándékai szerint a többi közoktatásban érintett szakszervezettel együtt minden törvényes eszközzel fellép a közoktatásban dolgozók és a közoktatás társadalmi támogatásának javításáért és a közoktatásban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását eredményező jogszabály-módosításokért - hangsúlyozta Kerpen Gábor.

A PDSZ egyetértve a szakminiszterrel abban, hogy a lexikális és tárgyi tudás nem önmagáért való, hanem az identitásépítés része, s ezért egyensúlyt kell teremteni e két tudás között, azt kéri, hogy terjesszen elő a tárca törvénymódosítást az 5. és 6. osztályban a nem szakrendszerű tanítás kötelező jellegének eltörlésére, illetve arányának csökkentésére. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.