Határozatképtelen volt a Tubes-ügyben összehívott pécsi közgyűlés

– Botrány, árulók, gyávák! – ezeket a szavakat kiabálták a pécsi közgyűlés üléstermének karzatán ülő helybeliek csütörtökön, amikor kiderült: a képviselőtestület ezúttal sem szavazza meg a változtatási tilalmat a Tubesre. A közgyűlést a polgári oldal hívta össze, de a többségben lévő MSZP és SZDSZ nem jelent meg, így a testület határozatképtelen maradt.


A kormány 2005-ben döntött a tubesi NATO-radar megépítéséről. A létesítmény megkapta az építési engedélyt. A közgyűlés az engedélyben számos szabálytalanságot vélt felfedezni, és fellebbezett. Az ügyben a HM-nek kell döntenie. A Fidesz vezette ellenzék azonban azt is el akarta érni, hogy a testület mondja ki a Tubesre a változtatási tilalmat, mivel így a tárca legfeljebb perrel tudja kikényszeríteni az engedélyt. Az MSZP és SZDSZ azonban ezt a javaslatot leszavazta. Az ellenzék most újra benyújtotta javaslatát a változtatási tilalomra, de így nem volt szavazás.

Tasnádi Péter, Pécs polgármestere azzal indokolta a szocialista képviselők távollétét, hogy valamennyiüknek halaszthatatlan hivatali elfoglaltsága volt. Elmondta, hogy levelet írt Sólyom László államfőnek, tájékoztatta arról a nyugtalanságról, ami Pécsett tapasztalható a radartervek miatt. A polgármester kíváncsi arra is, hogy Sólyom miért tartja elfogadható helyszínnek a Tubest a korábban kijelölt Zengő helyett. A polgármester kijelentette, ha a HM másodfokon is kiadja az építési engedélyt, akkor bíróságon támadják meg azt.

Révész Mária, a Fidesz-frakció elnöke úgy nyilatkozott, hogy a következő közgyűlésen is beterjesztik a változtatási tilalomról szóló javaslatot.

Ungár Tamás
Pécs

 

Tubes
Tubes
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.