Ami bűzlik, büdös is

Úgy tűnik, a Greenpeace kellett ahhoz, hogy kiderüljön, amit tulajdonképpen sejtettünk: valami bűzlik Ausztriában! Legalábbis a bőrgyárak vízkifolyói körül. Alakulhattak bizottságok, beszólhatott az államelnök, pattoghattak a szakminiszterek, konkrét adatokkal nem szolgált senki. Szentgotthárdnál habzott ugyan a Rába, a horgászok a botjukon kívül már rég semmit nem tudtak fogni, s időnként a szag is érződött, konkrét adatokkal senki nem állt elő.

Ezért nyilatkozhattak a szomszédban, hogy mindez csak esztétikai probléma, ezért mutogathattak egymásra a tartományok, ezért tétlenkedett a szövetségi kormány, ezért állíthatták, hogy minden európai normát betartanak. Persze a magyar hatóságok nem kutakodhattak odaát, ahogy a hazai zöldeknek is bajos lett volna ott nyomozósdit játszaniuk. A bálnavadászokkal való harchoz szokott nemzetközi környezetvédő szervezetnek azonban meg sem kottyant ez a feladat. A nem véletlenül eldugott vízbefolyókat megtalálták, s kiderítették, az osztrák üzemek nemhogy az uniós normákat, de saját határértékeiket is jóval túllépő szennyezést produkálnak. Ám azt itthonról is meg lehetett volna tudni, hogy legalábbis a feldbachi bőrgyár egy tizenhárom évvel ezelőtti, nyolc éve lejárt és súlyos hiányosságokat tartalmazó vízjogi engedély alapján, a hatályos osztrák szabályozást mellőzve folytatja környezetszennyező tevékenységét.

Szerintem most robbant az igazi bomba. Ha ezt az osztrák sajtó és a közvélemény is felfogja, a habnak hamar annyi...

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.