A férfiak még mindig jobban keresnek a nőknél

Az esélyegyenlőség évében sem mutatható ki, hogy csökkent volna a férfiak és a nők fizetése közötti különbség. Egy tegnapi szakmai konferencián elhangzott, hogy míg a férfiak átlagbére 108 ezer forint, addig a nőké csak 90 ezer. A különbségek okait elemző Vanicsek Mária kutatásvezető elmondta: egy ötezres mintán végzett felmérés is azt igazolja, hogy a magasabb fizetési csoportban nagyobb a különbség a férfiak és a nők keresete között.

Jelentősen rontja a nők fizetési esélyeit a gyermekvállalás, főként a karrierépítés megszakítása miatt. Ugyanakkor az életkor előrehaladtával megint növekszik a nőkkel szembeni diszkrimináció. (Igaz, ezt az utóbbi állítást más kutatók éppen fordítva látják.) Kedvezőtlenül befolyásolja a nők anyagi elismerését, ha egy munkahelyen lényegesen több a férfi dolgozó. Ehhez kapcsolódóan a fórumon elhangzott, hogy a szakszervezeti tagság körében nagyobb a diszkrimináció. Ennek magyarázataként Vanicsek Mária azt hozta fel, hogy kollektív alku jellemzően a nagyipari és más nagyobb vállalatoknál van, ahol főleg férfiakat foglalkoztatnak.

A képzettséget tekintve egyébként kiegyensúlyozott a férfiak és nők aránya. A munkaerőpiacon férfias foglalkozásnak minősül az ügyvédi, a vezető köztisztviselői, a szakszervezeti vezetői. Főleg nők dolgoznak üzleti és pénzintézeti ügyintézőként, adminisztrátorként. Férfias iparágnak számít a gépipar, az egészségügy és az oktatás elnőiesedett. A kutatásból az is kitűnik, hogy a férfiak többször változtatnak munkahelyet, s közöttük több a munkanélküli is. Egyre több országban terjed a családi élet szempontjából főleg a nőknek kedvező részmunkaidős foglalkoztatás, ám Magyarországon ez még gyerekcipőben jár.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.