Mennyit kapnak az önkormányzati cégek vezetésében ülő városatyák?

Az önkormányzati képviselők álláshalmozása jellemző a hazai nagyvárosokra, ám a szétosztott „havi plusz” önkormányzatonként jelentős eltéréseket mutat.


A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szombathelyi frakciója szerdán tiltakozott az ellen, hogy Nemény Andrást, a Szombathelyi Közgyűlés gazdasági bizottságának elnökét – egyben az MSZP frakcióvezetőjét – a Berzsenyi Dániel Főiskola stratégiai előkészítő bizottságának elnökévé nevezték ki. Szombathelyen ellenzéki és kormánypárti képviselők önkormányzati cégekben 140-180 ezer forintos javadalmazásért igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságot vállalnak.

A fővárosban is élesen bírálta az ellenzék a közműcégek új vezetőinek kinevezését. Az ellenzék felháborodását elsősorban az váltotta ki, hogy – a korábbi ígéretekkel ellentétben – a fejcseréket nem előzte meg pályáztatás.
Azonkívül, hogy az adott városatya lobbierejét jelentősen növelni tudja az ilyen „álláshalmozással”, az igazgatóságok elnökeinek járandósága a fővárosban havi bruttó 200-300 ezer forint között mozog, a tagok 150-200 ezer forintot keresnek. A felügyelőbizottságokba bekerülő városatyák havonta 75-150 ezer forintos javadalmazást kaphatnak, de a testület elnöke ennek a dupláját is hazaviheti.

Az MSZP-s vezetésű Nyíregyházán a 34 fős testületből hat fideszes, három szocialista, három független és egy MDF-es képviselő került be valamely felügyelőbizottságba. Tiszteletdíjuk havonta 45 és 60 ezer forint között van.

A fideszes vezetésű Debrecen negyvenkilenc fős közgyűléséből csaknem mindenki benne van valamilyen felügyelőbizottságban, a fideszesek vannak többségben. A képviselők a felügyelőbizottságokban havonta 40 ezer forintot kapnak.

Szegeden az önkormányzati tulajdonú cégek felügyelőbizottságaiban vannak bőven képviselő tagok. A legmagasabb javadalmazás havi bruttó 38 ezer forint.

(Munkatársaink körképét további részletekkel a Népszabadság csütörtöki számában olvashatják.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.