WTO-vétóra készek a franciák

Párizs kész vétóval megakadályozni, hogy a jelenlegi feltételek mellett egyezség alakuljon ki a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatti Doha-forduló tárgyalássorozatán - jelentette be Nicolas Sarkozy francia államfő. Christine Lagarde, az új agrárminiszter szerint kapitulációval érne fel, ha az EU úgy menne bele engedményekbe, hogy tárgyalópartnereitől lényegében semmit nem kap cserébe.


A négy fő partner, az EU, az USA, India és Brazília legközelebb három hét múlva ül asztalhoz. Pascal Lamy, a WTO vezérigazgatója szerint érezhető az akarat a Doha-forduló sikeres idei lezárására. Balás Péter, az Európai Bizottság kereskedelmi főigazgató-helyettese, hazánk korábbi képviselője a szervezetben tudósítónknak azt mondta: hiába az EU ajánlata az agrárvámok csökkentésére, ha nyárra nem sikerül áttörést elérni, úgy a tárgyalási forduló két-három évre is a „mélyhűtőbe” kerülhet.

Az unió – amely 2005 végén már belement a mezőgazdasági exporttámogatások 2013-tól esedékes teljes felszámolásába – megfelelő ellentételezés esetén hajlandó megfelezni (átlagban, viszonylag nagy termékenkénti szórásban) a saját agrárvámjait. Ugyanakkor még Dominique Busserau, az előző francia agrárminiszter jelezte – élesen bírálva a huszonhetek felhatalmazásával és nevében tárgyaló Peter Mandelson kereskedelmi EU-biztost -, hogy 39 százaléknál többet nem lenne szabad ajánlani. Az EU az Egyesült Államoktól a támogatások legalább 60-65 százalékos csökkentését várja a 2000-es bázisszinthez képest – egyelőre hiába. Ugyanakkor a 2008-as amerikai elnökválasztást megelőző, már idén ősszel megkezdődő kampány egyre csökkenti a későbbiekben a megegyezés esélyét. Az EU a piacnyitási témákban az ipari termékek és a szolgáltatások területén vár gesztust a fejlődő országoktól.

Formailag Párizs nem tudja megakadályozni az átfogó megállapodást: a Mandelson által elért esetleges egyezséget a tagállamok már minősített többséggel jóváhagyhatják. Ugyanakkor egyes kapcsolódó témákban – szellemi tulajdon, szolgáltatások – a franciák valóban partnereikre boríthatják az asztalt.

Szőcs László,
Brüsszel

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.