A Hollandiába történő bevándorlás 2000-ben és 2001-ben tetőzött, amikor évente több mint 130 ezren érkeztek az országba. Erre adott válasz volt a jobboldali populizmus felerősödése. Márpedig az (Európával együtt) öregedő Hollandiának munkaerőre van szüksége, a munkanélküliség tavaly az egész EU-ban a legalacsonyabb volt (3,8 %), köszönhetően a nők teljesen elterjedt, részmunkaidős foglalkoztatásának (Hollandia ebben is uniós éllovas.) Igaz viszont, hogy a marokkói közösség ötödének nincs állása. Viszont a friss bevándorlásban le vannak maradva: tavaly a 101 ezer betelepülőből a legtöbb korábban külföldön élő holland, illetve lengyel (!), német vagy amerikai volt. Három-háromezren jöttek törökök, kínaiak, az egykori Szovjetunió állampolgárai, valamivel kevesebben pedig Indiából és a Holland Antillákról.

A 16 milliós országban mintegy 900 ezer muzulmán él. Közülük kerül ki főleg az a mintegy félmilliós tömeg, amelynek beilleszkedési zavaraival Verdonk igazolta drákói szigorúságú lépéseit. Megnehezítették, életkorhoz és jövedelemhez kötötték a családegyesítést, a bevándorlókat a beilleszkedésüket tanúsító vizsgára kötelezték, az erre való felkészülés költsége részben saját magukat terhelte. Az EU-t évekkel megelőzve csillagászati összegű bírsággal sújtották a törvénytelen bevándorló munkaadóját, megduplázták a cellák számát a toloncközpontokban. Az előző kormány olyan propagandafilmet készített a bevándorlás „népszerűsítésére”, amelyben a főleg muzulmán érdeklődőknek félmeztelen nő, illetve csókolózó férfiak látványát kellett elviselniük – mindez ugyanis a holland türelem része.

Brüsszeli tudósítónktól