Az alig tíz kilométerre lévő prinzendorfi kastélyból a nyári misztériumjátékot kísérő harangszó mindenképpen áthallatszik, ám kedvező széljárás esetén a néha fülsüketítő zenéből is kapnak ízelítőt az itt élők, nem beszélve a nem túl kellemes illatokról. A nyári hőségben a hatnapos rendezvény végére a leölt állatok, a vér szaga messziről érezhető. És akkor még nem esett szó a megrögzött akcionista művész ellen tüntetők okozta káoszról.

Bár az utóbbi ma már inkább csak emlék: Ausztria hozzászokott Nitschhez, vagy inkább felfedezte, hogy a mindig feketébe öltözött ősz szakállas mester nem mindenkit sokkol. Sőt világhírt biztosít az egyébként nagyságokban nem éppen bővelkedő osztrák kortárs képzőművészet számára. Megbékélt az egyház is, hagyta magát meggyőzni arról, hogy a különös misztériumszínház nem az ember és az egyház lealacsonyítása, Nitsch pedig jámbor katolikus. És elhallgattak a harcos állatvédők, no meg a közegészségügyi hatóságok is. Alsó-Ausztria vezérkara és Mistelbach élelmes polgármestere pedig elérkezettnek látta az időt, hogy maga is beszálljon a businessbe: pünkösd előtt megnyílt a tisztán helyi finanszírozással épült, vadonatúj Nitsch Múzeum.

A 68 éves mester maga felügyelte a részben kifejezetten a múzeum számára létrehozott hatalmas festmények kirakodását és elhelyezését. Az alkotások az ő tulajdonában vannak, ám negyven évre térítésmentesen kölcsönadja őket a múzeumnak – s mint mondja, nemigen töri a fejét, hogy ha lejár a kölcsönszerződés, mi lesz a munkák sorsa. A megnyitón nem titkolta örömét és meghatottságát. Nem csak az életében oly kevés alkotónak megadatott saját múzeum létrejötte miatt oly elégedett: külön öröm, hogy a helyszín az imádott Weinviertel, annak is az egyik hajdani üzemcsarnoka. 2600 négyzetméter áll a rendelkezésére, s ez az ötmillió eurós költséggel rendbe hozott és alkalmassá tett egykori gyárcsarnok nagyon is illik a festékkel leöntött, illetve a Prinzendorfban leölt állatok vérétől vörös vásznakhoz, a későbbi színes óriásfestményekhez, de még a középkori kultikus áldozati játékot megörökítő festményekhez is.

Az új múzeumban nem pusztán a képes beszámolók révén vannak jelen az orgiák: lenne itt hely megrendezésükre is. Nitsch azonban egyelőre marad Prinzendorfnál – a kastélynál, amelyet a sors iróniája folytán épp az egyháztól vásárolt meg. Az a környezet – véli – megfelelőbb a napkeltekor vérrel kezdődő, és hat nap múlva pirkadatkor ugyancsak vérrel befejeződő élőképekhez, ott jobban sokkol, ahogyan a meztelen résztvevők előtt ünnepélyesen és szakszerűen leölik és kibelezik a bikákat. A kastélyhoz, a kerthez jobban illik az áldozati jószágok mindent elborító vére, és a végkifejlet, a tövis helyett állati belsőséggel megkoszorúzott főszereplő keresztre feszítése is inkább érvényesül.

A múzeum ennél kevésbé élő, és főleg csöndesebb szemlélődést igénylő hely. Alsó-Ausztria egyébként kitesz magáért: a tartomány az idén megduplázta éves költségvetését, s a 106 millió euróból több más kortárs művésznek is adományoz múzeumot. A most átadott mistelbachi létesítmény is csak a kezdet: később múzeumegyüttessé bővül, összesen 6000 négyzetméteren. Évi 20-25 ezer látogatóra számítanak, s arra, hogy a csak kirándulásra érkezőket is több napra elcsábítja majd a vidék szépsége.

Szászi Júlia
Bécs–Mistelbach