Gergényi állománygyűlésen köszönt el a rendőrségtől
A vezérőrnagy köszönetet mondott kollégáinak, hogy a kitűzött célokat maradéktalanul végrehajtották, az általa négy évig irányított főkapitányságnak köszönhetően Budapest az Európai Unió egyik legbiztonságosabb fővárosa lett.
"Köszönök mindent Budapest lakosainak. A Budapest rendőrfőkapitányaként eltöltött évekre, a munkatársaimra, az együtt elért eredményekre mindig büszke leszek. Büszke vagyok arra, hogy önökkel dolgozhattam" - mondta a főkapitány.
A vezérőrnagy kijelentette: "tudom, hogy nagyon kemény voltam önökkel, nagyon szigorú voltam, de mindezt tettem azért, mert ez egy fegyveres testület. Szerintem a rend, a fegyelem, a törvényesség és az eredményesség ami vezérmondata egy fegyveres testületnek".
Gergényi azt kérte, hogy a rendőrök tegyenek meg mindet a főváros lakosságáért, utódja munkáját segítsék, és "egy centit se engedjenek", mert ezt várja el a lakosság.
Az állománytól búcsúzó főkapitány megjegyezte: a BRFK mindig egy zárt szervezet volt, de most a Budapesti Rendőr-főkapitányság életében egy korszak lezárult. Megemlékezett és köszönetet mondott a Hajdú, a Nógrád és Bács-Kiskun megyei rendőröknek, ahol korábban főkapitány volt.
Budapesten csökkent a bűncselekmények száma, az eredményességi mutató az elmúlt években a duplájára nőtt, így 2005-ben és 2006-ban az uniós országok között a felderítési eredményességben első lett - állította.
Irányítása alatt egy konkrét szakmai programot valósított meg – mondta a leköszönő főrendőr. - Ismét felállították a központi gépkocsizó, a korábbi URH szolgálatot, a City rendőrséget, valamint hét helyen létrehozták a lakótelepi rendőrséget és megerősítették a belváros, az aluljárók és a pályaudvarok biztonságát is.
Megemlítette, hogy a BRFK csak tavaly 25.663 bejelentett rendezvényt biztosított, míg korábban ez a szám mindössze 3-4 ezer volt. Kiemelt feladatként idézte fel az amerikai, az izraeli és az orosz elnök látogatásának idejét.
Gazdasági tevékenységről szólva kijelentette: nullszaldósan, veszteség nélkül adja át a BRFK vezetését, míg elődje idején a fővárosi rendőrség gazdálkodása ráfizetése volt. "A szakszervezetekkel igyekeztünk mindent megtenni az állományért, és emelt fővel gondolhatunk vissza az eltelt négy évre - jegyezte meg.
A budapesti főkapitány az állománygyűlésen köszönetet mondott az újságíróknak is, hogy segítették a BRFK munkáját.
Gergényi Pétert május 20-án mentették fel tisztségéből május 31-i hatállyal. Felmentési ideje november 30-ig tart, addig rendelkezési állományban lesz, ezt követően pedig nyugdíjazzák az idén 61 éves főkapitányt, aki 1974. november 1. óta teljesített rendőri szolgálatot. A vezérőrnagy 2003. július 1-től töltötte be a fővárosi rendőr-főkapitányi posztot.
(MTI)