Vékony pénztárcával csak kempingben és fagylalt nélkül

Ezen a nyáron a horvátok becslése szerint a legolcsóbb családi nyaralás 3000 kunából, azaz százezer forintból hozható ki majd az Adrián. Hogyan? Szállás a legegyszerűbb kempingben Közép-Dalmáciában. Étkezés saját készletből, azaz a bőröndökben szaláminak, innivalónak, és gyümölcsöknek is helyet kell szorítani.

Költőpénz csak a legszükségesebbekre ütemezhető be, fagylaltot is legfeljebb egyszer szabad venni a hét alatt. A közlekedési eszköz saját autó, ezt megérkezés után leállítjuk, és csak hazainduláskor ülhetünk ismét bele.

Amennyiben nem ennyire spártai körülmények között szeretnénk pihenni, legalább 7000 kunára, azaz 240 ezer forintra van szükségünk az idén a horvát tengerparton. Ebből félpanziós szállás jön ki (5100 kuna), a többi pedig az utazásra és az egyéb kiadásokra megy el.

Az Adria északi részein, nem teljesen főszezonban, mondjuk egy magán apartmanban, mindez 5000 kunából is megúszható.És hol nyaralnak a horvátok?

A felmérések szerint 42 százalékuk sehova sem megy.

Akik nyaralást is terveznek a legalább 18 napos szabadságukból, elsősorban a nagyobb európai városokat célozzák meg, vagy a saját tengerükre utaznak. Az Adrián 250 ezer horvát tulajdonú nyaralót tartanak nyilván. Csupán kevesen (főleg jól kereső, egyedülálló fiatalok) veszik az irányt egyéb mediterrán nyaralóhelyek felé - a legnépszerűbb utazási célok: Tunézia, Görögország, és Portugália. Otthon, a horvát tengerparton, átlagosan napi 22 eurót (5500 forintot) költenek el, külföldön ennek több mint dupláját, azaz 49 eurót.

A horvátok, ahova csak lehet, autóval jutnak el, a repülőutak közül pedig a fapadosakat választják szívesebben.

Kisebb helyen olcsóbban megúszhatjuk
Kisebb helyen olcsóbban megúszhatjuk
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.