Érdekképviseletet a raboknak!

Szólhassanak bele a rabok is abba, hogy milyen belső szabályok szerint működik egy börtön - olvasható egyebek mellett az Európa Tanács új ajánlásai között.

Akár érdekképviseletet is alakíthatnának az elítéltek az Európa Tanács ajánlása szerint. Az Új európai börtönszabályok címen elfogadott dokumentum leszögezi: a börtönszemélyzet tagjai és az elítéltek közötti párbeszéd a büntetés-végrehajtási intézeteken belüli "helyes rend" kialakításának egyik feltétele, és a raboknak - akár választott képviselőik útján is - biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy saját életfeltételeiket alakíthassák. Vagyis beleszólhassanak például a fegyintézetek működésével kapcsolatos kérdésekbe.

Az ilyen sajátos közösségi szemlélet egyelőre idegen a hazai gyakorlattól, mert a fegyőröket kifejezetten óvják attól, hogy - úgymond - "közelebb kerüljenek" az elítéltekhez. A két oldal közötti együttműködéssel azonban a belső konfliktusok jelentős része megelőzhető lenne - véli Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti államtitkár. Szerinte így a biztonsági kockázatok is mérsékelhetők, hiszen a rabok sokkal inkább elfogadnák és követnék a börtönszabályokat, ha közreműködhetnének azok kialakításában. Ugyanakkor a személyzet is hamarabb felismerheti a belső rendet fenyegető veszélyeket, ha az elítéltekkel "beszélő viszonyban" van.

Az új ajánlások szerint a rabok fenyítés esetén független hatósághoz fordulhatnak jogorvoslatért, de nálunk jelenleg csak a magánzárka-büntetést vizsgálhatja felül büntetés-végrehajtási bíró. A dokumentum kitér arra is, hogy mi történjék, ha az elítélt a panasza miatt hátrányos helyzetbe kerül. Ekkor a nézeteltérést lehetőleg mediációs eljárásban kell feloldani, ám ilyen közvetítői rendszer nálunk nincs. Az ajánlások alapján felülvizsgálatra szorul az a magyar szabályozás is, amely szerint az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélteket mindenképpen a veszélyes fogvatartottakra vonatkozó szabályok szerint kell elhelyezni.

Az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban ugyancsak több változásra lehet szükség. Lehetővé kell tenni például azt, hogy a beteg elítélt minden esetben kísérő nélkül találkozhasson az orvossal, ami veszélyesnek minősített rabok esetében ma nem így van. A fogvatartottaknak ingyen jár a kezelés, miközben most a fogpótlásért vagy a gyógyászati segédeszközért nekik is fizetniük kell. Az ajánlás szerint naponta orvosi vizsgálaton kell átesniük azoknak, akiket magánzárkával sújtottak, sőt - saját kérésükre - az egyszemélyes cellában elhelyezett raboknak is, emiatt valószínűleg több orvos kellene.

Az ajánlások talán legnehezebben megvalósítható pontjai a személyzetre vonatkoznak. A dokumentum a tehetség és a szakmai hozzáértés "kivételes kombinációját" követelné meg, hogy a rabokkal a fegyőrök és mások is "illedelmesen, emberségesen és igazságosan" bánjanak. A szigorú feltételeket vonzó munkabérrel és más juttatásokkal kellene ellensúlyozni - a korrupció kockázatának csökkentése is ezt követelné -, ám erre ma biztosan nincs fedezet. Arra is csekély az esély, hogy növeljék a nevelők és a pszichológusok számát. Az állomány folyamatos továbbképzése viszont nem kerül túl sokba. Kondorosi elmondta: már vizsgálják, az ajánlásokat miként ültethetik át a gyakorlatba.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.