Az erőszakkal vádolt rendőrök védekezését meghazudtolja mobiljaik cellainformációja

A Múzeum körúti erőszak sértettjének ügyvédjét, Tuza Pétert nem lepte meg a mobiltelefonok cellainformációiról megjelent hír, amely a sértett állítását igazolhatja.

Tuza Péter vasárnap az MTI-nek azt mondta: a nyilvánosságra került bizonyíték is alátámasztja: nem blöffölt, amikor arról beszélt, hogy több olyan, a sértett állítását igazoló bizonyíték is létezik, amelyet a gyanúsítottak még nem ismernek.

Az ügyvéd azzal összefüggésben mondta ezt, hogy a Magyar Televízió Híradójában elhangzott, hogy a mobiltársaság szerint a mobiltelefonok cellainformációi cáfolhatják a 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsított rendőrök vallomását. A telefontársaság nyilvántartása szerint ugyanis a rendőrök mobiltelefonjai épp az ellenkező irányba mozdultak el a Múzeum körútról, mint ahogy a gyanúsítottak állították, azaz nem a XIII., hanem a IX. kerület felé.

Tuza Péter, a gyanúsítottak egyik ügyvédjének arra a megjegyzésére, hogy a cellainformáció önmagában nem perdöntő bizonyíték annyit mondott: ez az információ nem önmagában áll, több másikkal együtt igazolják a sértett állítását. Az említett bizonyítékokat azonban az ügyvéd a nyomozás érdekében nem ismerteti, elmondta: nyilvánosságra hozásuk a nyomozóhatóság feladata.

Tuza Péter korábban az MTI-nek elmondta, hogy a 21 éves lány, akivel szemben elkövetett erőszakos közösülés, illetve bűnsegédlet gyanúja miatt öt rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba, az eset után körülbelül egy órán belül feljelentést tett a XIII. kerületi rendőrkapitányságon, erre okirati bizonyíték van.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság május 19-én helyezte előzetes letartóztatásba azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe. Két rendőrt erőszakos közösüléssel és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való elkövetésével gyanúsítanak.

A bíróság indoklása szerint az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert a gyanúsítottak a sértett befolyásolásával megnehezíthetik az eljárást. A bíróság döntését az ügyészek tudomásul vették, a védők fellebbeztek. Az ügyben a nyomozás egy 21 éves lány feljelentése alapján indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A lány állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta.

Az elkövetéssel meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) kötelékébe tartoztak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot, ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél kevesebb a szolgálati viszonyuk időtartama.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.