Nyolcas a bicikliben

Egymás után tesznek vallomást korábbi német profi kerékpárosok arról, hogy eredményeiket doppingolással érték el. Egyedül a legnagyobb sztár, a tiltott szerek használata miatt tavaly eltiltott Jan Ullrich hallgat makacsul, bár már az edzője is megszólalt: állítólag neki is feltűnt Ullrich váratlan formajavulása a kilencvenes évek közepén, de a versenyző még őt sem avatta be a titkába.

A doppingbotrányt a Telekom kerékcsapatának korábbi masszőre robbantotta ki április végén megjelent könyvében; azóta hét kerékpáros, köztük Bjarne Riis csapatkapitány tett beismerő nyilatkozatot. A még mindig aktív Erik Zabel könnyekkel küszködve állt a sajtó elé, és kért elnézést a többéves hazudozásért. Társa, Rolf Aldag - a Telekom-utód T-Mobile kerékpárcsapat jelenlegi sportigazgatója - szintén elcsukló hangon számolt be az EPO nevű teljesítménynövelő szer szedéséről. (Az EPO vörösvértesteket stimulál, használói jobban bírják a terhelést. A kilencvenes évek elején még nem tudták kimutatni, de immár tizenkét éve szerepel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tilalmi listáján.)

A doppingbotrány nemcsak a versenyzőket, hanem a mögöttük álló teljes edzői, orvosi, menedzseri hálózatot is magával sodorhatja. Nehéz volna elhinni, hogy a sportolók mindenkitől függetlenül jutottak volna a tiltott szerekhez, és valószínűsíthető az is, hogy menedzsereik (vagy a kerékpárcsapat szponzoraként szereplő Telekom, majd T-Mobile illetékesei) az eredmények láttán nagyvonalúan szemet hunytak a módszerek fölött. A német versenysportolók orvosi hátterét megteremtő, elismert Freiburgi Egyetemi Klinika azonnali hatállyal elbocsátotta a doppingbotrányba belekeveredett két orvosát, de a kórház sportorvosi részlege állítólag már a két Németország idején is hírhedt volt "forradalmi módszereiről". (A doppingolásban "világbajnok" NDK-s sportorvosok - a Tagesspiegel című berlini lap szerint - pontosan tudták, hogy kollégáik odaát is hasonló dolgokban mesterkednek, mint ők.)

A német orvosi szövetség kemény szankciókat követel a doppingolásban segédkező orvosok ellen: a most lebukott freiburgi Andreas Schmid és Lothar Heinrich akár három év börtönbüntetést is kaphat (a felfüggesztésről vagy az örök eltiltásról nem szólva). A Német Atlétikai Szövetség nem zárja ki, hogy más sportágak is érintettek a doppingolásban, és szintén szigorú vizsgálatot szorgalmaz. Többen felvetik a média felelősségét is: az ARD német közszolgálati televízió 1998 és 2004 között a kerékpárcsapat főszponzorainak egyike volt, így nincs kizárva, hogy az újságírók sem kíváncsiskodtak eléggé, hogy vajon mi állhat a jó teljesítmény hátterében. Felmerült a kerékpárversenyek közvetítésének bojkottja, de az ARD semmi kifogásolnivalót nem lát abban, hogy továbbra is élőben közvetítse a Tour de France-t.

Ullrich töretlenül
Ullrich töretlenül
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.