Újra futható a Margit-szigeti kör

Pénteken átadták a 2006-os árvíz és az árvízvédelmi munkák alatt erősen megrongálódott, csaknem hárommillió forintért felújított Margit-szigeti futókört. Hagyó Miklós (MSZP), a főváros sportügyeit is felügyelő főpolgármester-helyettes még korábban ígéretet tett arra, hogy a gyermeknapra újra használható lesz a népszerű sportút. A munkálatok a megszabott határidőre elkészültek, a tegnapi ünnepélyes átadáson a felújítást szorgalmazó sportvezetők, amatőr és hivatásos futók is jelen voltak.

Hagyó Miklós emlékeztetett arra, az árvíz idején, majd a védművek építése, bontása során a gumiburkolaton áthajtó nehéz járművek alatt megsülylyedt a burkolat, eltörtek, helyükből kimozdultak a szegélyek. Ráadásul az áradás tetőzésével mintegy 600 méternyi futókörszakaszt öntött el a víz, de a sportút több helyen a talaj átnedvesedése miatt a homokzsákok alatt süllyedt meg.

A Főkert Zrt. a helyreállítási munkálatokat a tavalyi nyereségéből elkülönített tartalékokból május 9-23. között végezte el. A főpolgármester-helyettes megköszönve a munkát elmondta, a budapestiek közkedvelt kiránduló- és sportolóhelye a Margit-sziget, ezért kiemelt jelentősége van a szigetet teljes egészében körülölelő futókörnek is. A munkálatok során a teljes nyomvonalon szükség volt kisebb-nagyobb javításokra, az alulról átázott öt kilométeres futókörből összességében mintegy ezer métert meghaladó szakaszon kellett helyreállítani a burkolatot. Sok helyen szükségessé vált a felépítmény (3 rétegű gumifelület) felbontása, majd egy új gumírozás felhordása. Több tucat helyen pedig foltszerű javítást kellett elvégezni.

A Margit-szigeti tömegsport közkedvelt létesítménye eredetileg több ütemben készült el. Az első szakasz 2003 tavaszán, a második pedig 2005 őszén készült el. Az öntött gumiburkolatú, 5400 méter hosszú futókör teljes egészében körülöleli a szigetet. Kialakításakor felújították a környező sétányokat, növényeket, új zöldsávokat telepítettek, a nyomvonal mentén pedig számos új padot, hulladékgyűjtő edényt, ivókutat, tájékoztatótáblát és forgalomgátló oszlopot helyeztek el. A teljes futókör-beruházás a kapcsolódó környezetrendezési munkákkal együtt, 321 millió forintba került.

Ismét akadálytalanul lehet futni a szigeten
Ismét akadálytalanul lehet futni a szigeten
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.