Beburkálták a dán hableányt

Burkába öltöztették a minap Koppenhága jelképét, a Kis hableány-szobrot - és ezzel újraindult a vita az országban élő muzulmánokról. Ott van mindjárt az ifjú Asama Abdol-Hamid, aki palesztin családjával együtt hatéves korában érkezett Dániába, és nemrég közölte, hogy indulni kíván a következő parlamenti választásokon. Ám a gond vele is éppen az, hogy kendőt hord.

Míg a koppenhágai kikötő bejáratát őrző szoborról a rendőrök gyorsan eltávolították a fátylat, a huszonöt éves Abdol-Hamid büszkén viseli azt. Ő egyébként az első nő, aki a dán tévében fejkendőben vezetett műsort - amelynek célja a muzulmánok és a nem muzulmánok közötti párbeszéd elősegítése volt. A program éppen a Mohamed-karikatúrák miatti válság hatására született.

Különösen érzékenyen reagál a dán közvélemény az "iszlám kontra nyugati világ" témakörre, amióta a Jyllands-Posten című lapban megjelent Mohamed-rajzok világszerte tiltakozáshullámot váltottak ki. Az újság végül bocsánatot kért, a sajtószabadság fontosságát hangsúlyozó koppenhágai kormány viszont nem.

Heves vitákhoz vezetett Asama Abdol-Hamid bejelentése is. A jobbközép kormánykoalícióban részt vevő Néppárt egyik képviselője a kendőt diktatórikus jelképnek nevezte, és a horogkereszthez hasonlította. Egy másik honatya szerint a fiatal nő agymosást kapott, és pszichiátriai segítségre szorul.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.