Egymásért: perek és cáfolatok

Földesi-Szabó László letartóztatása óta nem kapott élelmiszer-adományt a Távol-Keletről az Egymásért Egy-másért Alapítvány - hangzott el tegnap a kuratórium tájékoztatóján.

Az Egymásért Egy-másért pénteki sajtótájékoztatóján Simon Ibolya - aki az előzetes letartóztatásban lévő elnök, Földesi-Szabó László "akadályoztatása" idején viszi az alapítvány ügyeit - visszautasította mind Földesi-Szabó, mind a kuratóriumi tagok, mind az alapítvány valamennyi munkatársa és önmaga nevében "mindazokat a személyiségi jogokat tipró, minden alapot nélkülöző, minősíthetetlen állításokat, rágalmakat, amelyek az utóbbi időben napvilágot láttak az alapítvánnyal összefüggésben".

 

Emlékeztetőül: április 13-án a vámnyomozók milliárdos csempészet gyanújával őrizetbe vették a kuratórium elnökét. A gyanú szerint az alapítvány a Herba-csoporttal szorosan együttműködve négy év alatt 8500 tonna élelmiszert vámkezeltetett. Mivel az alapítvány kiemelten közhasznú szervezet, vám- és áfafizetés nélkül fogadhatta az adományokat. Ennek az egyik feltétele az volt, hogy az adományt ingyen osztják szét a rászorulók közt. Az eddigi adatok szerint azonban az alapítvány az árut eladta a Herba-csoportnak, amely azt tovább értékesítette néhány nagy áruházláncnak.

Az alapítvány sajtótájékoztatóján a Herba jogi képviselője leszögezte: az alapítvány ingyen adta át az adományokat a cégcsoportnak azzal, hogy az értékesítésükből befolyó öszszeget teljes egészében az ő számlájukra kell utalniuk. A Herba a bizományosi értékesítésért egyetlen fillér jutalékot sem számolt fel, így támogatta az alapítvány célkitűzéseit. S bár az eladott áru ellenértéke még nem került a számlára, ez év március 31-én azonban a tartozás megfizetésére a Herba biztosítékot adott az alapítványnak.

Az alapítvány és a kuratórium jogászai szerint nem történt törvénysértés. Az alapítvány nevében egy vámügynökség vámoltatta el az adományokat, Földesi-Szabó már csak ezért sem követhetett el csempészetet.

Földesi egyébként az MTI-hez eljuttatott kihallgatási jegyzőkönyve szerint a nyomozóknak állította: az Egymásért Egy-Másért Alapítvány hajlandó lett volna vámterhet fizetni, ha a váci vámhivatal az alapítvány ellen folytatott vizsgálata során ezt megállapítja.

Simon Ibolya a tegnapi sajtótájékoztatón cáfolni próbálta azt a nyilatkozatot, amelyet a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője adott lapunknak. Ebben az állt, hogy az NBH felbontotta a nyugdíjas jogásznő szerződését. "Nekem ma is érvényes szerződésem van az NBH-val" - jelentette ki. Később azt mondta: Gyarmati Györgynek, az NBH megbízott főosztályvezetőjének azért kellett kiválnia a kuratóriumból, mert az NBH visszavonta az engedélyét. Arra az újságírói közbevetésre, hogy Gyarmatinak nem is kellett engedélyt kérnie, a kuratóriumi tagság csak bejelentési kötelezettséggel járt (mellesleg, ezt nyilatkozta lapunknak a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője is), Simon leszögezte: ezt rosszul tudják, Gyarmatinak engedélyt kellett kérnie.

"Szolgálatára az NBH nem tart igényt"

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal kapcsolatáról a Nemzetbiztonsági Iroda (NBI) folytat vizsgálatot, amely befejezés előtt áll - nyilatkozta az MTI-nek Buzálné Szabó Mária, az NBI vezetője. Hozzátette: a vizsgálat kiterjed arra is, hogy vajon megfelelőek voltak-e azok a belső előírások, amelyek betartásával Gyarmati György, az NBH megbízott főosztályvezetője kuratóriumi tag lehetett. Megjegyezte: kuratóriumi tagságáról a főosztályvezető a napokban lemondott. Az NBI vezetője Simon Ibolya azon kijelentésével kapcsolatban, hogy ügyvédként továbbra is élő szerződése van az NBH-val, azt mondta: "Galambos Lajos vezérőrnagy, az NBH főigazgatója tájékoztatott, hogy hivatalosan közölte Simon Ibolyával, hogy ügyvédi szolgálatára az NBH már nem tart igényt". (MTI)

Simon Ibolya Földesi-Szabó helyetteseként érvel
Simon Ibolya Földesi-Szabó helyetteseként érvel
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.