A nemi erőszak ellen tüntett az Amnesty a Múzeum körúton
"A demonstrációval arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy Magyarországon nem biztosítanak megfelelő védelmet a nemi erőszak áldozatainak" - mondta Nagy Navarro Balázs, az AI nemzetközi aktivistákat tömörítő Multi-Kulti csoportjának vezetője. Szerinte a szexuális erőszak áldozataival kapcsolatban a bűnüldözés szerveit, az igazságszolgáltatást és a társadalom egészét is előítéletek hatják át.
A tüntetés helyszínén, a Magyar Nemzeti Múzeum mellett a hónap elején a gyanú szerint több rendőr erőszakolt meg egy 21 éves diáklányt. Most alig egy tucatnyi szimpatizáns gyűlt össze az Amnesty akciójára. A résztvevők később a "Ne tűrd el! - a nők elleni erőszak mindannyiunk felelőssége" - transzparenssel átvonultak a közeli Astoriáig.
Menet közben szórólapokat osztogattak a járókelőknek, akikkel igyekeztek aláíratni az Amnesty International levelét, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek küldtek. Ebben többek között azt kérik a kormányfőtől: biztosítsa országos felvilágosító kampány megszervezését civil szervezetek bevonásával, amely segít változtatni a családon belüli nemi erőszakkal kapcsolatban jelenleg uralkodó előítéleteken. (MTI)