Büntetőfeljelentést tesz Horváth Ágnes ellen a EDDSZ elnöke

Feljelentést tesz Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ellen az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke - ezt maga Cser Ágnes jelentette be pénteken Budapesten. "Természetesen állok az ügyészségi vizsgálat elébe" - mondta a hírre  reagálva Horváth Ágnes miniszter, aki úgy vélte, jobb lenne arról beszélni, miként lehet visszaszorítani a félrekezelések számát.

A legfőbb ügyésznek, Kovács Tamásnak címzett beadványában a szakszervezeti elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy az egészségügyi miniszter az Országgyűlés és a nyilvánosság előtt olyan kijelentéseket tegyen, hogy Magyarországon a betegek ötödét félrekezelik, ezért halálukat orvosok és egészségügyi dolgozók okozzák - számolt be sajtótájékoztatóján a feljelentés szövegéről Cser Ágnes.

Felidézte azt is: a miniszter arról is beszélt, hogy a biztosítók olyan kórházakban nem vásárolnak majd szolgáltatást betegeiknek, ahol "potenciálisan megölik" a pácienseket. Cser Ágnes hangsúlyozta: a miniszter kijelentései teljességgel valótlanok, és ezért ellene a nap folyamán feljelentést tesz. Hangsúlyozta: a szakszervezet álláspontja szerint egyetlen miniszter sem marasztalhatja el egy egész ágazat munkavállalói kollektíváját.

"Ezt az ország egyik legnagyobb szakszervezete nem tűrheti, és nem engedheti meg, és ennek az ámokfutásnak, amit egészségügyi reformnak neveznek azonnal véget kell vetni" - fogalmazott az EDDSZ elnöke. Hozzátette: ha az ország miniszterelnöke nem látja, nem érzi, hogy egyik minisztere a bizalmat, a köznyugalmat olyan mértékben zavarja meg, hogy kétségbe vonja az ágazat munkavállalóinak szakmai felkészültségét és tisztességét, akkor nincs más eszköz, csak a büntető eljárás.

A feljelentésben több bűncselekmény elkövetésével is vádolják az egészségügyi minisztert - mondta el Cser Ágnes. Az egyik a hamis vád, miután olyat állít az ágazat munkavállalóiról, hogy a betegek negyedét félrekezelik. Ezen kívül a rágalmazás minősített esetét róják fel számára, mert nagy nyilvánosság előtt "legyilkosozza" azokat az embereket, akik a kórházakban dolgoznak.

Az EDDSZ elnöke szerint hamis statisztikai adatszolgáltatás vétségét is elkövette a miniszter, mivel az a szakmai elemzés amire hivatkozott, nem a Magyarországon kezelt összes betegre vonatkozik, hanem csak töredékükre. Cser Ágnes közölte: soron kívüli eljárást kezdeményeznek a legfőbb ügyésznél.

Az InfoRádió május 17-én közölte, hogy utánajártak, Horváth Ágnes pontosan milyen kutatásra hivatkozott, amikor azt állította: a kórházban elhunyt betegek 20 százalékát félrekezelték. Információik szerint az Egészségügyi Minisztérium rendelte meg a felmérést egy egri cégtől, amely egyébként rendszeresen dolgozik a tárca felkérésére.

Az áprilisban készült dokumentum az ország 41 kórházának minőségi mutatóit elemzi. Azért csak ennyi intézményét, mert ennyiből küldték vissza a kért adatokat. A jelentésben például szerepel a kórházak boncolási rátája, a stroke-kezelés halálozási aránya, vagy a műtétek utáni intenzív osztályra kerülések száma.

A rádió munkatársai az összesítések között találták meg azt az adatot is, amelyet Horváth Ágnes említett korábban, azaz, hogy tavaly a betegek több mint 22 százalékánál fordult elő, hogy félrekezelték. Ez tehát a magyarországi 160 kórházból 41-nek a statisztikai mérlege - jelezte az InfoRádió. Az Országgyűlési egészségügyi bizottságának szerdai ülésén, amelyen meghallgatták Kovács Attilát, a tárca új államtitkárát, szintén szó volt a Horváth Ágnes által szóba hozott "félrekezelések" ügyéről.

Csáky András (MDF) szerint a miniszter által említett adat nem felel meg a valóságnak, és felesleges aggályokat szül a közvéleményben. Kökény Mihály szocialista bizottsági elnök szerint "nem volt szerencsés" a betegek félrekezeléséről beszélni, Mikola István (Fidesz) alelnök pedig azt mondta: e kijelentést egyedül csak a szakminiszter tisztázhatja, ha elnézést kér. Hozzáfűzte: amennyiben Horváth Ágnes ragaszkodik ehhez a megállapításhoz, le kell mondania miniszteri posztjáról.

Czinege Imre (MSZP) is úgy vélte, "fatálisan rosszul fogalmazott" mondatról van szó. Schvarcz Tibor (MSZP) arra volt kíváncsi, milyen módszert alkalmaztak a szóban forgó kutatásnál, hiszen - mint mondta - számos összevetési módszer létezik, és az egyik eltérhet a másiktól.

Kovács Attila államtitkár elmondta: sajnálja, hogy félreérthető volt a kijelentés. Hangsúlyozta: számára a vizsgálat eredménye nem az, hogy a magyar orvosok rosszabbak lennének a környező országokban dolgozóknál, hanem az, hogy az a rendszer rossz, amelyben dolgoznak.

Keller Éva patológus, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvosszakértői Intézetének professzora a bizottság ülésén elmondta: a szóban forgó tanulmányról nem ismert, milyen kritériumok alapján készítették. "A tudományos világban egy nem ismert módszerről nehéz véleményt mondani" - jelentette ki. A professzor tájékoztatása szerint a világon mindenhol elfogadott a "tévesztési arány", amely nem keverendő össze az orvosi műhibával, és ez a tévesztés a diagnózisok jellegéből adódik.

"Állok az ügyészségi vizsgálat elébe"

Az egészségügyi miniszter egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón a feljelentésről szóló hírrel kapcsolatos kérdésre megismételte: azt hozták nyilvánosságra, hogy a kórházak jelentése szerint a boncolásoknál kiderült: az elhunytak 22,6 százalékánál eltérés mutatkozik a diagnóziskori és a boncoláskori lelet között.

Horváth Ágnes hozzátette: ez az arány a romló tendenciát mutatja. Úgy vélte, ezzel kapcsolatban inkább arról kellene beszélni, hogy ezen miként lehetne javítani. "Természetesen állok az ügyészségi vizsgálat elébe" - fogalmazott. Kitért arra, hogy van egy másik tanulmány is, amely a daganatos betegeknél vizsgálta a boncolási lehet és a kezelési lelet közötti eltérést. Itt is lehet látni, hogy "vannak eltérések" - mondta. Horváth Ágnes közölte: a kórházak jelentéséből, számaiból dolgoztak, nem az egészségügyi miniszter gyártja az adatokat.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.