Milan: ász ez a hetes
Ám ez az írás - a tudósító megbízatása szerint - a sportágak sportágáról szólna; maradok hát annál.
Méghozzá a legjavánál.
Merthogy a Milan nem "csupán" 2007 legkiválóbb európai klubcsapata lett a Liverpool elleni 2-1-es diadallal, hanem immár szólóban vezeti a kontinens öröklistáját. Eddig a Real Madriddal holtversenyben állt az élen, a tizenhatodik nemzetközi kupagyőzelme azonban azt jelenti: a vörös-fekete együttesnek jelenleg nincs társa a topon. A szerdaival együtt hét BEK- és BL-siker mellett két KEK-, négy európai Szuper Kupa-, valamint három Világ Kupa-elsőséget számlálnak a milánóiak, akik közül alighanem Paolo Maldini és Filippo Inzaghi a legboldogabb. A harminckilenc éves hátvéd - akinek édesapja az 1963-ban BEK-győztes Milan csapatkapitánya volt - ötödször ünnepelhetett az első számú európai klubtorna döntője után, s ezzel a második helyre került minden idők egyéni rangsorában. (A listavezető a hatszoros nyertes Gento, az ötvenes-hatvanas évek páratlan Real Madridjából.) Amikor Maldini a gyűjtőmunka kezdetén tartott (1989, 1990), a BL-t még BEK-nek hívták: micsoda pályafutás!
És miféle megérzés...
Mármint Carlo Ancelotti tréneré. Noha Berlusconi elöljáró, valamint az olasz futball megannyi korábbi híressége egyaránt Gilardinót követelte a csapatba, az edző Inzaghit választotta, és a Milan két góljából a Pippónak becézett csatár éppen kettőt szerzett. Igaz, az elsőről nem tehetett - Pirlo a labdával vállon lőtte -, de a második tipikus Inzaghi-megmozdulás volt, és a duplázás nyomán Berlusconi még véletlenül sem arról beszélt, amiről a meccs előtt... Azt nyilatkozta: "Filippo ezt megígérte nekem." Jó, hogy nem fűzte hozzá: "Ugye, megmondtam?"...
Ancelotti ebben a tekintetben nem triumfált, azaz nem hozta szóba a találkozót gyakorlatilag eldöntő húzását, ellenben emelkedetten jelentette ki: "Kaká a világ legjobb játékosa, és Maldini a csapat vezére." Nem is kellett neki Inzaghit - meg magamagát - hőssé avatnia, a történtek ugyanis a helyükre tettek mindent és mindenkit... Az újságok persze áradoznak a körülményeket figyelembe véve kiváltképp különleges kettőzésről, s a legjellemzőbb szalagcím az, hogy "Pippo Eurodelíriumban". Ám a legszebb méltatást az International Herald Tribune szakírója tette közzé, mégpedig Maldiniról: "Olyan, mint az a kétszázhatvannyolc éves hegedű, amely 2,7 millió dollárért kelt el egy aukción."
A liverpooliak egészen másként vannak oda. Szurkolóik közül sokan - a legrosszabb angol hagyományoknak megfelelően - "átrendezték" a görög főváros egyes részeit, bár többségük a valódi brit tradíciókat őrizte a csalódás dacára is. Miközben a helyi rendőrség ádáz harcot vívott a randalírozókkal, az igazi drukkerek nemhogy elviselték a vereséget, hanem elemi erővel énekeltek; messzire zengett jó néhány Beatles-szám, meg a Bárhogy lesz, úgy lesz dallamára a "Steve Gerrard, Gerrard".
De nekem úgy tetszett az athéni éjszakában, hogy az ugyancsak nagy létszámú kórussal előadott olasz dalok tisztábban és sokkal inkább belülről fakadóan szóltak...
Athénból jelenti kiküldött munkatársunk
