Fischer tervez

Bár elkezdi tervezni az Operaház jövőjét az új fő-zeneigazgató, Fischer Ádám az érdemi munkához 2008 őszénél korábban nem foghat hozzá. Hisz a hármas számban, a kétszer négy évben és a huszonhét év házasságban.

- Többször kérték, hogy vállalja az Operaház vezetését, mindig nemet mondott. Most mi csábította?

- Háromszor hívtak, és ha ilyen jó ízlésük van, nem tudok ellenállni. Egyébként a feleségem is háromszor kérte meg a kezem, míg kötélnek álltam. Huszonhét éve boldog házasságban élünk. Viccen kívül: a tavalyi Parsifal-előadás fogadtatása a Művészetek Palotájában és a rádió szimfonikus zenekaránál eltöltött 2-3 év elhitette velem, hogy a hazai közönség kedveli a zenei nyelvem.

- Olyan hosszú távra tervezi az igazgatást is, mint a házasságát?

- Az utóbbi évek amerikai elnökciklusát, a kétszer négy évet tartom megfelelőnek.

- Gondolom, még nem díszíti a szobáját az Operaházban.

- Az új évad már kész, amiről ma tárgyalok, annak az eredménye másfél év múlva jelenik meg. A karmesteri munkát jóval később kezdhetem, mert lekötött szerződéseim vannak.

- Amíg távol lesz, a 2007-2008-as évadot tervező, jelenlegi megbízott fő-zeneigazgató viszi a házat?

- Erről még tárgyalnunk kell Kovács Jánossal, nem akarok a nyilvánosság előtt spekulálni. Idealistán fogok ehhez a munkához, az izgat, mit tudok tenni az Operaházért. Az igazgatást meg szolgáltatásnak érzem.

- Milyen koncepciót dolgozott ki Vass Lajossal közös pályázatában?

- A koncepció a felkérésen alapszik: nyissunk a nemzetközi operavilág felé, és ebben talán segíthetek. A bécsi és a müncheni Staatsoper, valamint a zürichi opera vezetése is felajánlotta a koprodukciós partnerséget, ha én leszek a fő-zeneigazgató. Terveink 2009-2010 előtt nem realizálódhatnak. Budapesten egy Operaház működik. Ha azt kérdezi, milyen profilú legyen a dalszínház, Hippolytot tudom idézni: "Uram, hideg vagy meleg fürdőt óhajt?" "Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit." A külföldi operákból át kell venni a jót, és meg kell tartani a hagyományos operát, de nem múzeumként. Új formákat kell kitalálni. Most azt fogja kérdezni: milyet.

- Milyet?

- Jöjjenek el az olvasók a Wagner-napokra a Művészetek Palotájába június 7-10. között, ott játsszuk a Rajna kincsét és A walkürt. Olyat.

- Kovalik Balázson kívül, aki állítólag művészeti vezető lesz az Operában, sok "újító rendezőt" ismer?

- Jóban vagyunk Kovalik Balázzsal, és remélem, sokat dolgozik majd velünk. Informálisan már többször beszéltünk, még tárgyalnunk kell. Persze nem csak magyar művészben gondolkodunk. Az egyetlen szempont, hogy jó legyen.

- Külföldi sztárok is elígérkeztek önnek? Egy internetes fórumon Cecilia Bartolit követelik öntől.

- Domingo szombaton, tanúk előtt kijelentette: fellép Budapesten. Jól ismerem Cecilia Bartolit, kedves ember, mindenkinek mindent megígér. Aztán jön a kijózanító felismerés: egyszerre csak egy helyen léphet fel. Remélem, eljön Pestre, nekem is megígérte.

- Önnek is áldozatokat kell hoznia a fő-zeneigazgatásért! Mit ad fel?

- A koppenhágai vezető karmesterséget megtartom, Hannoverben lakom, és Budapesten is van házunk. Már eddig is meglehetősen sokat voltunk itthon, hiszen vadházasságban élek a rádió zenekarával. A rádió ugyanis nem képes garantálni hosszú távon a zenekar működését. Ezért nem is tudunk előre tervezni.

- A zenekar hogyan fogadta, amikor elvállalta az operavezetést?

- Rögtön közöltem velük, nem hagyom el őket addig, míg nem oldódik meg a helyzetük. Sőt még utána is sokáig szeretnék velük dolgozni.

Nyissunk a nemzetközi operavilág felé, és ebben talán segíthetek
Nyissunk a nemzetközi operavilág felé, és ebben talán segíthetek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.