Nyomoznak a titkosszolgák után

Megkísérelték-e az Egymásért Egy-másért Alapítványnál folyó nyomozás befolyásolását a titkosszolgálat munkatársai? Ezt a kérdést is tisztáznia kell a Nemzetbiztonsági Iroda Szilvásy György kancelláriaminiszter által elrendelt belső vizsgálatának.

Még nem készült el a végleges vizsgálati jelentés - reagált a Magyar Nemzet csütörtökön megjelentetett Fedésre használt alapítvány című írására a Népszabadság érdeklődésére Buzálné Szabó Mária.

Szilvásy György kancelláriaminiszter az Egymásért Egy-másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal közötti kapcsolat tisztázására azt követően rendelt el vizsgálatot, hogy a sajtóban megjelent: a vám- és pénzügyőrség bűnügyi szolgálata szerint milliárdos adócsalásban és csempészetben közreműködő alapítvány kuratóriumában a hivatal egy volt és egy most is aktív dolgozója is tag volt. A vizsgálatot lefolytató Nemzetbiztonsági Iroda vezetője lapunknak ugyanakkor megerősítette a Magyar Nemzet azon értesülését, miszerint a napokban megszüntette kuratóriumi tagságát Gyarmati György, az NBH megbízott főosztályvezetője. Simon Ibolya ügyvéddel, aki ma is tagja a kuratóriumnak, viszont az NBH szüntette meg a munkakapcsolatot.

Nem zárható ki, hogy a kuratóriumban magánemberként dolgozó titkosszolgálati munkatárs e kapcsolatot hivatali céljai érdekében is felhasználta. "Ez bevett gyakorlat a titkosszolgálatok világában - fogalmazott Buzálné -, de a befejezéséhez közeledő vizsgálat jelen állása szerint még nem jelenthetjük ki, hogy ez ebben az esetben is megtörtént."

Hozzátette: a belső normák, esetleg egyes jogszabályok módosítását a vizsgálat megalapozhatja. Például el kell dönteni: fenntartható-e, hogy az alapítványi kuratóriumi tagsággal kapcsolatban csak bejelentési kötelezettsége van a titkosszolgálatok dolgozóinak. Megfontolandó, hogy a jövőben engedélyhez kössék a kuratóriumi tagságot, s a szolgálat az engedély megadása előtt ellenőrizze az adott szervezet működésének törvényességét - fogalmazott.

Munkatársunk kérdésére - megvizsgálják-e, hogy a hivatal vagy egyes munkatársai próbálták-e befolyásolni, lassítani a VPOP nyomozását az alapítvány csempészettel és adócsalással gyanúsított elnöke és társai ügyében - az irodavezető asszony határozott igennel válaszolt: megvizsgálják.

A Heti Válasz című hetilap is a titkosszolgálatok és az alapítvány viszonyáról cikkezett csütörtökön megjelent számában. A Cinkos szolgálatok címmel közölt írásban az olvasható, hogy a szolgálatok az Egymásért és a Herba nevű cég hét tagjának letartóztatása után sem tétlenkednek. "Jól mutatja ezt az elterelő információ, amit két hete a HVG internetes portálja közölt. Csikász Brigitta írásában azt állította: az alapítvány elleni VPOP-eljárást egy olyan vámtiszt kezdeményezte, aki korábban Földesi-Szabó barátnője volt". Földesi-Szabó az Egymásért vezetője, Csikász pedig annak a Csákány Tibornak a kollégája a Privát Kopó internetes krimimagazinnál, aki közvetve több mint kilencmillió forintot kapott az Egymásért Alapítványtól filmforgatásra - írja a lap.

Csákány lapunknak azt mondta: a gyermekrabszolgaságról és éhező gyerekekről forgatott filmjét valóban támogatta az alapítvány. A film és fotókiállítás is elkészült. Néhány adományozási kampányötlet tőle származik, ennél szorosabb kapcsolata nem volt az alapítvánnyal. Visszautasította, hogy úgy állítsák be, mint aki a szolgálatok óhaja szerint úgymond "elterelő cikk írására bujtotta volna fel" a hvg.hu munkatársát.

Az "elterelő információkat" szerző Csikász Brigitta felháborítónak tartja, hogy a Heti Választól kollégája még csak fel sem hívta, noha számos tévedését azonnal tisztázhatta volna. Csikász jogi lépéseket fontolgat az ügyben.

Közben a Népszabadság úgy értesült, hogy a vámőrség Földesi-Szabó László és társai ellen indított nyomozása újabb törvénysértések gyanúját tárta fel. Az Észak-pesti Térségi Fővámhivatal ellenőrzést tartott egy vállalkozásnál, amely nem uniós eredetű árukat a vámőrség megkerülésével, annak tudta és előzetes engedélye nélkül hozott kereskedelmi forgalomba, mintegy 32 millió forint értékben. Mivel az ügy a Herba-csoporthoz vezet - amely az Egymásért alapítvány fő támogatója -, a ma még ismeretlen tettes ellen folyó eljárást egyesítették a Földesi-Szabó és társai ellen folyó eljárással.

Értesülésünk szerint a vizsgálatok eddigi megállapításai szerint számos esetben születtek az Egymásért Egy-másért Alapítványnál olyan, sokmilliós támogatások odaítéléséről szóló döntések, amelyekről a kuratórium tagjai (vagy legalábbis azok többsége) nem is tudott.

Úgy tudjuk, a vámőrség revizorokkal megerősített önálló nyomozócsoportot állított fel az 1,22 milliárdos csalásban érintett alapítvány gazdasági ügyeinek felderítésére.

Az alapítvány "társcége", a Herba-csoport székhelye
Az alapítvány "társcége", a Herba-csoport székhelye
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.