Bírságon innen, határon túl

Nem igazán találtak eddig fogást a roamingszolgáltatáson a hazai fogyasztóvédelmi szervek. Azzal természetesen tisztában voltak, hogy az árak aránytalanul magasak. Azonban a piaci erőfölény bizonyításához azzal a kétismeretlenes egyenlettel kellett volna megbirkózniuk, hogy a hazai szolgáltató adja ilyen drágán a szolgáltatását, vagy a külországban - uniós tagországban - lévő helyi szolgáltató az, aki ennyire felveri az árat.

Roamingügyben idehaza elvileg három hatóság lehet illetékes, amelyből rögtön ki is lehet húzni az egyiket. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez (FVF) beérkező ilyen tartalmú panaszok annak szakirányú jellege miatt többnyire a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál (NHH) landoltak - vagy éppen eleve oda érkeztek. Az NHH papíron ugyan nem fogyasztóvédelmi szerv, azonban piacfelügyeleti jogkörében fogyasztóvédelmi ügyekben is eljár az adott céggel szemben, így ilyen ügyekben eddig összesen mintegy 57 millió forintnyi büntetést rótt ki mobilszolgáltatókra. A hatóság már 2004-es megalapítása után nekifutott a roamingkérdés szabályozásának - majd ugyanúgy lepattant róla, mint a többi tagország hasonló helyi szerve. A kérdés helyi szinten ugyanis megoldhatatlan, mivel a helyi szolgáltatók nagykereskedelmi árait ugyan szabályozhatják a helyi szervek, azonban a külföldi szolgáltatókkal kialkudott áraikba már nincs beleszólásuk. Márton György, az NHH szóvivője elmondta: a bizottság által 2005 márciusában publikált európai szolgáltatók tarifatáblázatain mutatkozó néhol kirívó árak nálunk nincsenek jelen, illetve a három hazai szolgáltatónak nagyjából az EU-középmezőnybe sorolható roamingdíjai vannak.

Papíron szintén nem a fogyasztóvédelem szerve a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ahol azonban különféle versenyjogi - egyúttal a fogyasztók széles körét is érintő - jogsértésekért, mint erőfölényes magatartás, fogyasztómegtévesztés miatt az utóbbi időben szigorúbban suhogott a pálca a mobilszolgáltatók felett, és 2004 óta 380 millió forint versenybírságot szabott ki rájuk. A GVH infokommunikációs irodáján megtudtuk: a roamingdíjak vizsgálata kezdettől uniós szinten zajlott, így a bizottság mellett működő Versenyügyi Főigazgatóság indított erőfölény gyanújával eljárást a német és az angol piacon lévő szolgáltatókkal szemben.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.