- Nem szoktam méregetni a dolgokat, most csak annyit mondhatok, hogy nagyon fáradt vagyok - mondta Tarr Béla A londoni férfi tegnapi, családias hangulatban, a teljes magyar delegáció előtt zajló, ám a vezető nemzetközi sajtóorgánumokat nélkülöző sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy mit jelent neki a cannes-i megmérettetés. A rendező kifejtette, hogy A londoni férfi a magányosságról, a kísértésről és a lehetőségről szól. Úgy fogalmazott: "Nem a pénzzel teli táska izgalmas, hanem az ember méltósága. Ez az, ami igazán érdekel."

A sajtóvetítésről kivonuló kollégák száma egyébként arányaiban egyáltalán nem rossz, hiszen az csupán a Debussy Terem kétezer nézőjének tíz százalékát jelenti. Különösen nem rossz arány ez, ha figyelembe vesszük, hogy a tudósítók között számos fiatalabb és tengerentúli, korunk felgyorsult tempójához és sztárkultuszához ragaszkodó kolléga van. Azaz nagyon nehéz elfogadnia, hogy hosszasan kell néznie a cseh Miroslav Krobot fejét hátulról, amikor pergő eseményekhez vagy Angelina Jolie ajkaihoz szokott. Azok sem voltak egy véleményen, akik végigülték a filmet: néhányan fütyültek, de legalább annyian eufórikus bravókkal és vastapssal honorálták a látottakat. (A gálavetítésre tegnap este, lapzártánk után került sor.)

Ezek a külsőségek persze nem változtatnak azon a tényen, hogy Tarr Béla műve (formája, színvonala és egyedisége kapcsán egyaránt) abszolút beleillik a mustra versenyprogramjába, továbbá szerves része a rendezői életműnek. Csupán apró stiláris elmozdulások tapasztalhatók, szemléletbeliek nem. A megszokott puszta helyett például most a korzikai Bastiát választotta helyszínül, mely egyébként az egyik legfontosabb "szereplő" lett, szinte egyenrangú a színészekkel. Az sem változtat a metodikán, hogy most Georges Simenon-adaptációról van szó, mivel a forgatókönyvet Tarr ismét állandó alkotótársával, Krasznahorkai Lászlóval együtt írta, aki Tarr szerint ugyanúgy bánik a szöveggel, mint ő a kamerával.

Az egyetlen bizarr választás a húzónévnek szánt Tilda Swinton, aki először azzal okozott göndör kacajokat a már említett sajtóvetítésen, hogy magyar hangon (szinkron!) szólalt meg, de alakítása is hagy maga után némi kívánnivalót. Sokkal hitelesebbek Tarr amatőrjei.

- Huszonegy évesen eldöntöttem, hogy olyan filmeket fogok rendezni, amelyek után az emberek azt akarják majd, hogy ismét rendezzek, sőt ők maguk is kedvet kapjanak hozzá - mondta Quentin Tarantino a Halálbiztos című versenyművének sajtótájékoztatóján (amelyre viszont csak közelharc árán lehetett bejutni). Külön pikantéria, hogy ez a film is megosztotta a jelenlévőket, a Screen International például katasztrofális bukásnak tartja, mások a Ponyvaregény után a legjobb Tarantino-filmnek (mi is így véljük). Annyi rokonság felfedezhető Tarr és Tarantino között, hogy mindketten innovatívak a filmnyelvi formákkal kapcsolatban.

Tarr Béla és A londoni férfi egyik fõszereplõje, Tilda Swinton