Eddig is ismert volt, hogy az EU bizonyos foglalkozási csoportokat (például a gazdákat), régiókat, tevékenységeket támogat, illetve piaci folyamatoktól megvéd, de százötvenmillió ember közvetlen segítségére még soha nem sietett ilyen látványosan. Brüsszel a saját érdekében is igyekszik megszabadulni attól a képtől, hogy az európaiak túlságosan bürokratikus, mihaszna szervezetnek tartják, amely csak megnehezíti az életüket. Azt akarja mutatni: éppenséggel megkönnyíti. Ehhez az anyagi ösztönző a legjobb; a lengyel gazdák EUellenességét lényegében leszerelte, amikor számukra is megnyíltak az uniós agrártámogatások. Három hónap múlva a magyar utazók a számlájukon érezhetik az EU „jótettének” hatását. Ha azt gondolták eddig – egyébként tévesen –, hogy a hazai megszorításokra „Brüsszel miatt” van szükség (noha a gyógyszert sem az orvos miatt szedjük be, hanem azért, mert betegek vagyunk), most kissé megenyhülnek majd. Éljen a „3,60-as” roamingdíj!

„A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson!” – idézi a használati utasítást mottóként Esterházy Péter a Kis magyar pornográfiában. Vigyázzunk hát most is: az EU a roamingdíjat „elintézte”, de ebből nem következik, hogy – pusztán azért, mert azt gondolja, túl nagy az extraprofit – apu olcsóbb öltönyéért, anyu fékezett díjszabású szoláriumáért, a gyerek ingyenlufijáért fog majd lejsztolni. A barangolási díjak csökkentése hangsúlyozottan „különleges megoldás egy különleges helyzetre” – ami jól hangzik, de nem biztos, hogy értjük, mit takar.

Tény: Brüsszel itt durván a piaci folyamatokba avatkozott – nem is kicsit, csak hazánkban évi nyolcmilliárd forintra vágva meg a három szolgáltatót. Csak így tovább! – tapsolna Landler Jenő egykori kereskedelmi népbiztos, ám eddig úgy tudtuk: Brüsszelben liberális szelek fújnak. Figyelemre méltó, hogy az Európai Bizottság versenyképességért felelős munkacsoportjának vezetője, illetve a legliberálisabb, leginkább piacpárti EUbiztos kezdettől ellenezte az árplafon rögzítésének tervét. Az EPképviselőknek könnyebb: őket fogyasztók delegálják, nem nagyvállalatok. Az érv most az: a piac nem oldotta meg a versenyképességet is veszélyeztető, az EU egységes gazdasági terét megbontó problémát, ráadásul a maximált ár alatt a szolgáltatók versenye tovább folyhat. Az elrettentő példa Brüsszelben a Spiegel tudósítójának esete; ő – németországi előfizetésével – egy hónapig dolgozott a Tour de Franceon, amivel kilencezer eurós (2,2 millió forint) számlát csinált. De tény, hogy maga rendelte meg a szolgáltatást. Énszerintem meg az andalúziai üdülésemen kaszáltak nagyot a helyi vendéglátósok. Eurokrata legyen a talpán, aki meg tudja állapítani egy termékről vagy szolgáltatásról, hogy azon túl nagye a haszon, s ha igen, mennyi. Apropó, miért éppen 49 eurócent lesz a barangolás ára? Miért nem 27? Vagy nulla?